Tiszújvárosi triatlon jubileumokkal, világversenyekkel

2016.04.19.Korábbi hírek

Tiszaújvárosi triatlon jubileumokkal, világversenyekkel

 

A jubileumokhoz és az eddigi hagyományokhoz méltó triatlonos szezonra készülnek a várossá avatásának 50. évfordulóját idén ünneplo Tiszaújvárosban. A már ezen a hétvégén elkezdodo nagy menetelés – a Jabil 3próba, a XXV. ReMat Tisza Triatlon, valamint az ifjúsági Eb-t, a junior Ek-t és a 20. ITU Triatlon Világkupát magába foglaló, szuperkoncerttel is fémjelzett Triatlon Nagyhét – részleteirol ma, a Scarpa Étteremben tájékoztatták a sajtó képviseloit. 

Elsoként Bráz György, Tiszaújváros polgármestere, a Szervezo Bizottság (SZB) társelnöke köszöntötte az egybegyolteket. A helyi önkormányzat vezetoje büszkén emlékezett meg arról, hogy idén ünneplik várossá nyilvánításuk fél évszázados évfordulóját, melyrol a képviselo testület döntése értelmében nívós ünnepségsorozattal is megemlékeznek. Megtudhattuk tole azt is, hogy az 50-bol 25 évben rendeztek Tisza Triatlont és 2016-ban – a világon egyedül álló módon megszakítás nélkül – már a 20. ITU Triatlon   Világkupának adhatnak otthont. – A hazai és nemzetközi sportprogramok mellett, az esztendo kulturális kínálatának fénypontjaként – nem kis meglepetést okozva az érdeklodoknek – július 1-jén, pénteken este a Sportcentrumban Omega szuper-koncert lesz – hangsúlyozta Bráz György. –  Gyakorlatilag ezzel kezdodik meg a sorrendben már 18. Triatlon Nagyhét, melynek zökkenomentes lebonyolításához nagy segítséget kapunk az önkormányzati cégektol, a rendorségtol, és a polgárorségtol is. A szervezoi csapat és a testület nevében mondhatom, hogy valamennyi eseményre nagy szeretettel várjuk az érdeklodoket!

Nagy versenyek, hazai éremesélyekkel

 A megszokottnál is  sorobb sportszakmai eseményekrol Lehmann Tibor forendezo, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub elnök-vezetoedzoje beszélt a jelenlevoknek. – Elso idei rendezvényünk a Jabil 3próba elnevezéso szabadidosport esemény, melynek nyitányát az április 24-i kerékpáros próba jelenti – mondta a Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ) szakmai alelnökeként is ténykedo sportvezeto. – Június 19-én az úszás, majd július 8-án a Jabil 1/3 Maratonon a futás szerepel még a pontgyojtögeto szériában. Május 20-21-én következik a szintén hagyományos Tisza Triatlon, melynek keretében rendezzük meg a klubcsapat országos bajnokságot és a paratriatlon ob-t is. A riói olimpia miatt egy hónappal korábbi Triatlon Nagyhét már az elso hétvégén nemzetközi viadalt kínál a résztvevoknek és a sportbarátoknak. Az Európai Triatlon Szövetség (ETU) megbízásából a kontinens legjobb ifjúsági korú versenyzoi mérik össze tudásukat, a sportág történetében eloször, egyéniben is. Reményeink szerint klubunk versenyzoi közül Putnóczki Dorka és Lehmann Csongor is dobogó-közelben zár majd. A második hétvégén elobb jöhet az ETU Triatlon junior Európa-kupa, ahol nagyobbik fiam, Bence is jó eséllyel pályázik valamelyik éremre, majd pedig a Magyar Utánpótlás Gála és az utóbbi két évben kimagasló hazai sikereket hozó ITU Triatlon Világkupa, mely sokak számára az utolsó nagy versenyt jelenti az ötkarikás játékok elott.

 

 

Sztárparádét kínálnak

–        Csatlakozva Polgármester Úr bejelentéséhez, a kulturális kínálat további elemeit is a jubileumokhoz méltó módon igyekeztünk összeállítani – fogalmazott  Márkus Balázs, az SZB társelnöke, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub elnökségi tagja. – Az Omega mellett olyan neves és kedvelt eloadókat nyertünk meg felléponek, mint a Bon-Bon, a Magna Cum Laude, a Zanzibár, a Bikini, az R-Go,  a The Biebers, a New Level Empire, vagy éppen ByAlex, Geszti Péter, Peter Shramek és Fricska. Ebben az évben is lehetoséget kínálunk a város lakosságának, illetve a hozzánk ellátogatóknak arra, hogy esténként közösen sportoljanak. A Bogratlon bográcsfozo-fesztivállal párhuzamos evezosversenyen, valamint a két futáson, a kerékpározáson, a turista triatlonon, a lábteniszben, a streetballban és a tavaly, a rossz idojárás miatt elmaradt, ezért újra az „étlapra” kerülo tóátúszásban lehet majd gyojtögetni a tombolaszelvényeket, melyek tulajdonosai között július 10-én értékes tárgyjutalmakat sorsolunk ki. Összességében elmondhatom, hogy maradunk a hosszú évek alatt jól bevált „receptnél”, azaz a napi közös sportolást követoen jöhet a közös kikapcsolódás!

„A szurkoló benned van”

„A szurkoló benned van”, a szurkoló bennünk van! – kezdte mondandóját Pálffy Gábor a fotámogató MOL Petrolkémia Zrt. kommunikációs vezetoje. – Tegnap indult el a MOL kampánya, amely a sportra irányítja a figyelmet. Jégkorong-világbajnokság, foci-Eb és olimpia is van ebben az évben, ezért döntöttünk úgy, hogy kommunikációnk fókuszába a sportot állítjuk.

20 éve elodeink arra gondoltak, hogy egy ilyen elképzelést, egy kalandot – a triatlon világkupát Tiszaújvárosba hozni – támogatni kell. A kaland aztán felfedezo út, majd expedíció lett, amelyben vállalatunk – jelenleg pedig a MOL-csoport – mindig ott volt a „túravezetok” mellett, támogatta oket. Visszanézve, oszintén mondhatom, hogy az elmúlt idoszakban valódi partnerség alakult ki a szervezok és a cég között.

A MOL-csoport jelenlegi fejlesztései megkérdojelezhetetlenné teszik a tiszaújvárosi petrolkémiai tevékenységek jelentoségét. Az ipari fejlesztésekkel párhuzamosan azonban odafigyelünk az itt élokre is, és nem tévesztjük szem elol társadalmi felelosségünket.

Támogatjuk a régiót és a várost is alapítványainkon keresztül, illetve a város kiemelkedo nyári fesztiválját, a Triatlon Nagyhetet is. A nagyhéten mindig rengetegen vesznek részt a tömegsport rendezvényeken, az esti programokon, a profi versenyeken  pedig ezrek buzdítják a résztvevoket. Idén is várjuk, hogy minden tiszaújvárosi és idelátogató vendég bizonyítsa, hogy a „Szurkoló benned van!”.

 

Közösség-építo triatlon

dr. Fülöp György,  Tiszaújváros alpolgármestere, önkormányzati összeköto, kiemelte, hogy a jubileumok és a hozzá kapcsolódó rendezvények milyen fontos szerepet töltenek be a település életében. – Nem túlzás azt állítani, hogy Tiszaújvárosban a dr. Márkus Gábor barátunk által meghonosított, általa és csapata által világszínvonalra emelt triatlon  közösséget épített az elmúlt évtizedekben – hangsúlyozta az alpolgármester. – Példamutató, igazi közösséget a rendezok, közremoködok tekintetében és a lokálpatriotizmust erosíto, párját ritkító közösséget az itt élo emberek körében. Tiszaújvárost a triatlonnak köszönhetoen az elmúlt két évtizedben a világ minden pontján megismerhették, ami marketing szempontból is rendkívül figyelemre méltó. Elég csak arra gondolnunk, hogy ebben az évben olyan nagy városok mellett emlegetnek bennünket, mint a kanadai Montreál, az ausztrál Mooloolaba, a japán Myazaki,  a  mexikói Huatulco és Cozumel, az olasz Cagliari, az osztrák Kitzbühel, az új-zélandi New Plymouth, a török Alanya, a kínai Chengdu, a dél-koreai Tongyeong. 

 

 

Szocs István sajtóreferens

Tel.: 30-7212-40330-7212-403

E-mail: steveszucs@gmail.com

 

You’ll need Skype CreditFree via Skype

A témakör egyéb hírei

Triatlon rajzpályázat

Triatlon rajzpályázat

RAJZPÁLYÁZAT Rajzpályázatot hirdetünk, melynek témája a Triatlon sportág. A nyertes egy olimpiai "A" kerettagok által aláírt pólót kap, melyet a Tiszaújvárosban megrendezésre kerülő világkupán vehet...