Dévay Márkot és Sinkó-Uribe Ábelt díjazták

2019.11.25

A megjelenteket Péter Attila, az alapítvány kuratóriumának tagja üdvözölte, kiemelve, hogy az összes hazai triatlonverseny helyszín közül Tiszaújváros a legismertebb itthon és külföldön egyaránt. Az 1998 nyarán vétlen közlekedési balesetben elhunyt kiváló tiszaújvárosi triatlonos, ifj. Márkus Gábor emlékére 1999-ben létrehozott alapítvány azzal a céllal létesült, hogy elősegítse a magyar triatlonsport fejlődését, népszerűséget, munkáját, továbbá, hogy biztosítsa a tiszaújvárosi triatlon ifjú tehetségeinek támogatását. A célkitűzésnek megfelelően az alapítvány pályázati úton nyújt segítséget a 23 éves, vagy ennél fiatalabb triatlon versenyzőknek, aki az adott évi versenyciklusban a legeredményesebben teljesítettek. A névadóról, a sportág ötkarikás bemutatkozását jelentő 2000-es Sydney-i olimpiai indulásra is esélyes tiszaújvárosi sportemberről készült kisfilmből azok is megismerhették Ifj. Márkus Gábor példaértékű sportolói és emberi tulajdonságait, akiknek erre eddig életkoruknál fogva nem volt lehetőségük.

Ezt követően Márkus Gergely, a kuratórium elnöke köszöntötte a jelenlevőket, köztük az alapítókat, a Tiszaújváros önkormányzatát képviselő polgármestert, dr. Fülöp Györgyöt, Lehmann Tibort, a Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ) szakmai alelnökét, egyben a Tiszaújvárosi Triatlon Klub elnök-vezetőedzőjét, Magyar Lajost és Suhajda Józsefet, valamint Lipták Tamást, az MTSZ szakmai igazgatóját, a korábbi és jelenlegi díjazottakat és családtagjaikat. Az elnök hangsúlyozta, hogy az alapítvány legnagyobb támogatója, továbbra is Tiszaújváros önkormányzata, melyért külön köszönet jár a nyugdíjba vonult eddigi polgármesternek, Bráz Györgynek és a jelenlegi városvezetőnek, dr. Fülöp Györgynek. Kijár a köszönet az adójuk1%-át felajánlóknak, a Tiszaújvárosi Triatlon Klubnak és a további szponzoroknak is. A Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) sportigazgatójaként dolgozó sportvezető elmondta, hogy az alapítvány és a helyi klub szimbiózisban működik. A klub két versenyzőjének, Lehmann Bencének és Lehmann Csongornak a neve nem egyszer szerepel az IMG emléktáblán is. Ők ketten szerencsére azóta is olyan eredményeket értek el, mellyel jó hírét viszik a magyar triatlonnak.  A kuratórium éppen ezért úgy gondolta, eljött az ideje annak, hogy a „Lehmann Brothers” az IMG Alapítvány hivatalos nagykövete legyen, melynek részleteit hamarosan kidolgozzák.  Egymást kölcsönös segítve, a sportolók és az alapítvány egyaránt még jobban a figyelem középpontjába kerülhet, mely a sikerek, illetve a hosszú távú működés egyik fontos eleme lehet.

-       Idén is nagyon színvonalas pályázatokat kaptunk, nem volt könnyű dolgunk, de az öt tagú kuratóriumnak sikerült konszenzusos döntést hoznia – fogalmazott Márkus Gergely.  – Ez az év az olimpia szempontjából is fontos az országos kategória győztesének, az idén egyebek mellett több világkupa top 10-es helyezést is elérő Dévay Márknak, aki jó úton jár. Bízunk benne, hogy a mi támogatásunk is segít neki abban, hogy megszerezze a kvalifikációt a 2020-as ötkarikás játékokra!

-       Örülök neki, hogy itt lehetek, nagyon köszönöm az elismerést, a támogatást, melyet a tokiói felkészülés hajrájában nagyon fontos edzőtáborozásra használok majd fel. – mondta Dévay Márk, miután átvette az emlékplakettet a kuratórium elnökétől.  

 A Tiszaújvárosi Triatlon Klub versenyzői közül a junior Európa-kupákon vitézkedő Sinkó-Uribe Ábel lett a díjazott, aki Szűcs István kuratóriumi tagtól vehette át a plakettet.

-       Nagy álmom volt, hogy a tiszaújvárosi klub tagjaként megkapjam ezt a díjat, mely  megtiszteltetés számomra! – mondta a sportolói karrierje érdekében testvérével, Auréllal együtt Angliából a városba költözött tehetséges triatlonos. – Az alapítvány mellett szeretnék köszönetet mondani egyesületemnek és családomnak is, akik mindenben segítenek. 

 

A nem mindig könnyű, sokszor áldozatokkal is járó nyugodt családi háttér biztosításáért mondott köszönetet a Dévay-, és a Sinkó-Uribe-, illetve a Gályász-, és Török-szülőknek kiegészítésében Lehmann Tibor is.

Dr. Fülöp György polgármester elmondta, hogy rendkívül fontos a 2013-ban elhunyt Dr. Márkus Gábor és Ifj. Márkus Gábor emlékének megőrzése, hiszen nélkülük és a triatlon helyi meghonosításában szintén oroszlánrészt vállaló Márkus-család többi tagja nélkül ma nem ismerhetnék Tiszaújvárost „Triatlonújvárosként” a világ minden pontján.

-       Városunk ma már elképzelhetetlen a triatlon nélkül – hangsúlyozta dr. Fülöp György. – Talán a világon sincs még egy olyan település, mely ennyire összeforrott ezzel a sportággal. Tiszaújvárosnak integráns része a triatlon klub, a Nagyhét, a Tisza Triatlon. Önkormányzatunk jövőre is támogatni kívánja ezt az érték- és hagyományőrző tevékenységet, csakúgy, mint az alapítvány munkáját.

Szűcs István

KÉPALÁÍRÁS:

Sinkó-Uribe Ábel (balról) és Dévay Márk a tiszaújvárosi díjátadón.

(Fotó: Kelemen Tamás)

Bronzzal zárult a paratriatlon szezon

2019.10.22.

Az év utolsó paratriatlon világkupáján Lévay Petra, harmadik helyet szerzett kategóriájában.

Lehmann Csongor világbajnoki ezüstérmes

2019.09.03.

Jól szerepeltek a magyar versenyzők a lausanne-i Triatlon Világbajnokságon, ismét éremmel térhetett haza a válogatott.

Olimpiai tesztverseny, Tokió

2019.08.16.

Izgalmas versenyeket hozott a Tokiói Olimpiai tesztversenyei. Bicsák Bence révén pedig egy hetedik helynek is örülhettünk ...