Világbajnokság, Rotterdam

2017.09.14

Népes küldöttség képviseli hazánkat a szeptember 15-17 között megrendezésre kerülő triatlon világbajnokságon.

Az elit kategóriában, Kovács Zsófia áll rajthoz szombat délután. Egy hete Karlovy Varyban lett kilencedik egy világkupa futamon, formája javuló, reméljük úszása jól sikerül és egy szép helyezéssel fordulhat rá az év végi hajrára.

A paratriatlonosaink az idén megszokott két fővel lesznek jelen. Lévay Petra és Boronkay Péter is a PTS5-ös kategóriában versenyez majd, nekik péntek délelőtt lehet majd szurkolni. Petra tavaly 6. helyen végzett, Péter nem indult a Vb-n, Az idei Eb-ről egy hatodik és hetedik hellyel térhettek haza.

A nagyszerűen sikerült hazai rendezésű U23-as Eb után hat versenyzőnk is rajthoz áll a világbajnokságon. A hölgyeknél Bragmayer Zsanett az Eb-hez hasonló „szökéses” forgatókönyvben reménykedhet igazán. Sárszegi Noémi és Sebők Klaudia számára az úszás lesz sorsdöntő. Bízunk benne, hogy nem lesz gondjuk az erősen hullámzó vízben. Zsanett önbizalmát egy Eb ezüst erősítheti, Klaudia előszőr indul a világbajnokságon ebben a korosztályban, Noémi tavaly már megtapasztalhatta milyen a hangulat, igaz akkor a hőség volt az egyik kihívó, nem az eső vagy az erős szél.

A férfiak mezőnyében rajthoz áll az Európa-bajnok és az Eb bronzérmese is, vagyis Bicsák Bence és Dévay Márk is egészséges és nagyon várja már, hogy megszólaljon a rajtduda. Király István tavaly nyolcadik helyen végzett a Vb-n, neki mint mindig most is az úszásra kell nagyon koncentrálnia. Az egyik legnagyobb éremesélyünk itt lesz, bár sok minden befolyásolhatja a verseny végkimenetelét.

A junior hölgyek között Putnóczki Dorka képviseli hazánkat. Az Európa-bajnokságon egy bukás miatt a vártnál kicsit gyengébb helyen végzett, remélhetőleg ilyen problémákkal most nem kell majd megküzdenie. Az úszás a legnagyobb erőssége, várhatóan a mezőny elején ér partot, így a két szárazföldi számban mutatott teljesítménye lesz sorsdöntő.

A fiúk mezőnyében két magyarért szoríthatunk majd. Lehmann Csongor az Eb-n bronzérmes, Soós Gergő hatodik helyezett volt. Mindketten jó formában érkeznek Rotterdamba, akár egy érem is összejöhet ebben a korosztályban.

Öt Age Groupos versenyző is részt vesz a világbajnokságon. Ők vasárnap állnak majd rajthoz. A nők között Kemecsei Dóra rövid távon, a férfiak különböző korosztályaiban Dr Varga Zoltán rövid, Dr Czigány Róbert, Khaut András és Lengyel Kristóf sprint távon méri össze erejét a világ minden tájáról érkező ellenfelekkel.

Bragmayer Zsanettet és Lehmann Csongort díjazták

2017.11.16.

Az Ifj. Márkus Gábor Alapítvány a Magyar Triatlonsportért díjátadóját tegnap tartották Tiszaújvárosban

MTSZ Edzőképzés és Konferencia

2017.11.06.

Több, mint 110 résztvevő az MTSZ Edzői Konferenciáján

Poór Brigitta negyedik a tereptriatlon Világbajnokságon

2017.10.31.

A tereptriatlon történetének legsikeresebb magyar versenyzője