Ötödikként értek célba a magyarok a mix-váltó triatlon Eb-n

2017.08.07

Augusztus első hétvégéjén szervezte meg a Magyar Triatlon Szövetség az U23-as Triatlon Európa-bajnokságot. A szombati napon a sportolók az egyéni számban indulhattak, ahol a magyarok gyönyörű teljesítményeket értek el, hiszen Bicsák Bence aranyérmes, Bragmayer Zsanett ezüstérmes, Dévay Márk pedig bronzérmes lett. A kiemelkedő sikerek után másnap a mix-váltó Európa-bajnokság következett, amelyen kilenc nemzet fiataljai indultak.


A mix-váltó egy egészen különleges versenyforma, hiszen egy csapatban két férfinak és két nőnek egyaránt 300 métert kell úsznia, 7.8 kilométert kerékpároznia és 1.5 kilométert futnia. Az olimpiai számban a magyarok csapatában Bragmayer Zsanett, Bicsák Bence, Dévay Márk és Sebők Klaudia indult. Habár a forró hőség csökkent az előző naphoz képest, az erős szél komolyan megnehezítette a csapatok dolgát.


A velencén összegyűlt hazai szurkolók mind a négyes rajtszámmal induló magyar csapatra figyeltek és támogatták őket a pálya széléről. Az első kört Bragmayer kezdte, aki az úszás során végig az élen haladt orosz társával karöltve. A kerékpározást első helyen kezdte meg Zsanett, így körülbelül 20 méter előnyre is szert tett. A futásból másodikként érkezett meg Bragmayer, így a britekhez képest 15 másodperc hátrányba kerültek. Zsanettet Dévay Márk váltotta le, aki az úszás során kitűnően teljesített, azonban a kerékpározás közben bukott. Az esés miatt kerékcserére is szüksége volt, ami értékes idővesztést jelentett. Dévay az ötödik helyen haladt a futás megkezdésekor, ez körülbelül 40 másodperces hátrányt jelentett a dobogó harmadik fokától számítva. Dévayt Sebők váltotta, aki a kerékpározás során szinte végig egyedül tekert, ami az erős szél és  a technikás pálya miatt nem könnyű feladat. Negyedikként Bicsák Bence következett a magyar csapatban, aki habár kitűnő eredményeket hozott a saját köre alatt, sajnos már nem tudta behozni a korábbi lemaradást. Végül a magyar fiatalok az ötödik helyen végeztek.


A dobogó legfelső fokára a britek állhattak fel, az oroszok ezüstérmesek lettek, az olaszok pedig a harmadik helyen végeztek. A magyar csapatot még a spanyol fiatalok előzték meg, akik negyedikként értek a célba.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntése alapján a tokiói olimpia programjában a mix-váltó is szerepelni fog és amennyiben részvételt nyer a magyar csapat, a korábbi eredmények alapján akár éremre is esélyesek lehetnek.


Boronkay Péter kulcsszereplő az egészséges jövőkép kialakításában

2017.09.26.

Komplex programmal segítik a diákokat az egészséges jövőkép kialakítására

Sikerek esőben, szélben

2017.09.17.

Jól szerepeltek versenyzőink a rotterdami Triatlon Világbajnokságon.

Világbajnokság, Rotterdam

2017.09.14.

Éremesélyes versenyzőkkel utazik a magyar válogatott a rotterdami világbajnokságra.