Három magyar érem is született az U23 Triatlon Eb-n

2017.08.05

Augusztus 5-én Velence városában rendezte meg a Magyar Triatlon Szövetség az U23-as Triatlon Európa-bajnokságot. A hőség miatt az Európai Triatlon Szövetség orvosi megfontolásból módosította a korábban kitűzött távot, így a fiatalok végül sprint távon versenyeztek. Ennélfogva a férfi és a női mezőny versenyzőinek egyaránt 750 métert kellett úszniuk, 20 kilométert kerékpározniuk és a futam legvégén 5 kilométert kellett futniuk.

A női mezőnyben harmincnyolcan küzdöttek meg egymással, a kábító meleggel és önmagukkal egyaránt. Magyar színekben Bragmayer Zsanett, Sárszegi Noémi és Sebők Klaudia indult. A huszonéves lányok igazán jól szerepeltek és szép eredményekkel zárták az Eb-t. Bragmayer Zsanett 1 óra 2 perc és 14 másodperc alatt teljesítette a versenytávot, amellyel az ezüstérmet vihette haza. Zsanett két brit lánnyal állhatott a dobogóra, Georgia Taylor-Brown az első helyen végzett, Sian Rainsley pedig a bronzéremmel távozhatott az Európa-bajnokságról. A huszonnégyes rajtszámmal induló Sebők Klaudia igazán jó erőben volt a forró augusztusi napon, így a tizenötödik helyen lépte át a célvonalat. Sárszegi Noémi sajnos a kerékpározás során bukott, így tizenkilencedikként végzett a mezőnyben.

A férfiak is nagyon izgalmas délutánt tudhatnak maguk mögött, hiszen mind a három sportnemben szoros verseny alakult ki a triatlon versenyzők között. Hazánk öt fiatalt indított az ötvenkét fős mezőnyben, Bicsák Bencét, Dévay Márkot, Lehmann Bencét, Király Istvánt és Zékány-Nagy Patrikot, akik közül két magyar sportolónk is felállhatott a dobogóra. A korábban már éremesélyesnek jósolt Bicsák Bence 55 perc és 54 másodperc alatt teljesítette a távot, így huszonnégy másodperccel előbb ért be a célba, mint a svájci Sylvain Fridelance. A harmadik érmet a huszonkét éves Dévay Márk szerezte meg, aki végig nagyon jó formában volt, az úszás során elsőként érkezett a vízből, és igyekezett ezt az előnyt a kerékpáron is megtartani.

A magyar fiatalok kitűnő eredményei egy igazán komoly és erős futamot jósolnak az augusztus 6-i mix-váltó Európa-bajnokságon, ahol a magyarokat Bragmayer Zsanett, Sebők Klaudia, Bicsák Bence és Dévay Márk képviseli majd.


Bragmayer Zsanettet és Lehmann Csongort díjazták

2017.11.16.

Az Ifj. Márkus Gábor Alapítvány a Magyar Triatlonsportért díjátadóját tegnap tartották Tiszaújvárosban

MTSZ Edzőképzés és Konferencia

2017.11.06.

Több, mint 110 résztvevő az MTSZ Edzői Konferenciáján

Poór Brigitta negyedik a tereptriatlon Világbajnokságon

2017.10.31.

A tereptriatlon történetének legsikeresebb magyar versenyzője