Törött lábbal a dobogón

2017.04.12.Korábbi hírek

A Világbajnoki sorozat második állomását rendezték Ausztráliában, Gold Coaston. A hölgyek versenyét az új – zélandi Hewitt nyerte, az ausztrál Gentle és a japán Ide elott. A magyar színeket Kovács Zsófia képviselte és a 29. helyen végzett. Zsófi egy héttel korábban Új-Zélandon versenyzett és elmondása szerint még érezte lábában az elozo verseny fásultságát. Az úszás, most jól sikerült számára, de kerékpáron kétszer is elotte történt bukás miatt szakadt le az elso bolyról és másodszor már nem ért vissza, így mivel futása sem volt kiemelkedo éppen az elso harminc között ért célba.

A férfiak mezonyében nem született nagy meglepetés a dobogón. A sorozat címvédoje a spanyol Mola nyert, a dél-afrikai Murray és a szintén spanyol Alarza elott. A rajtvonalnál három magyar versenyzo is ott volt, de sajnos a célon már csak Faldum Gábor futhatott át. o 27. lett és egyelore úgy tonik nem találja a formáját, bár tavaly is kissé nehezen indult számára a szezon, így még boven várhatunk tole sokkal jobb eredményeket is az idényben. Tóth Tamás gyengébb úszás után kerékpáron felzárkózás közben éppen megúszott egy bukást, de ettol kezdve már nem volt esélye a felzárkózásra. A harmadik magyar fiú Czigány András már kevésbé volt szerencsés. o nem tudott elkerülni egy esést és sérülései miatt a verseny feladására kényszerült. Szerencsére, mint utóbb kiderült, nem tört csont, „csak” zúzódások és horzsolások fedik testét.

Teljes eredménylisták

A hétvége magyar dobogósa, Tarnai László, nem mondhatja el, hogy törés nélkül megúszta. Igaz nem a verseny során szerezte sérülését, hanem jó eséllyel már egy törött csonttal a lábfejében versenyzett Sharm el Sheikben, ahol címvédoként állt rajthoz. Ehhez méltóan jól sikerült az úszása az Afrika-kupához képest egyébként viszonylag jó mezonyben, majd Király Istvánnal egy bolyban tekert az utolsó körig, melyben egy jordán fiúval közös szökéssel kis elonyre tett szert a záró szám elott. A futás elején hárman – köztük Isti is -utolérte és így haladtak a táv feléig, amikor egy iramváltást követoen széthúzodott a vezeto négyes és a célban az orosz Turbayevskiy mögött Laci lett a második az olasz Steinwandter a harmadik, Király Isti a negyedik. A mezony harmadik magyar indulója a még junior korú Soós Gergo a 18.helyen ért célba.

A nok között két magyarért szurkolhattunk. Bragmayer Zsanett 5., Petrov Dorottya 7. helyen fejezte be a versenyt. A dobogóra az orosz Danilova mögött két olasz Priarone és Olmo futott fel.

Teljes eredménylisták

A témakör egyéb hírei

Triatlon rajzpályázat

Triatlon rajzpályázat

RAJZPÁLYÁZAT Rajzpályázatot hirdetünk, melynek témája a Triatlon sportág. A nyertes egy olimpiai "A" kerettagok által aláírt pólót kap, melyet a Tiszaújvárosban megrendezésre kerülő világkupán vehet...