Ötödikként értek célba a magyarok a mix-váltó triatlon Eb-n

2017.08.07

Augusztus első hétvégéjén szervezte meg a Magyar Triatlon Szövetség az U23-as Triatlon Európa-bajnokságot. A szombati napon a sportolók az egyéni számban indulhattak, ahol a magyarok gyönyörű teljesítményeket értek el, hiszen Bicsák Bence aranyérmes, Bragmayer Zsanett ezüstérmes, Dévay Márk pedig bronzérmes lett. A kiemelkedő sikerek után másnap a mix-váltó Európa-bajnokság következett, amelyen kilenc nemzet fiataljai indultak.


A mix-váltó egy egészen különleges versenyforma, hiszen egy csapatban két férfinak és két nőnek egyaránt 300 métert kell úsznia, 7.8 kilométert kerékpároznia és 1.5 kilométert futnia. Az olimpiai számban a magyarok csapatában Bragmayer Zsanett, Bicsák Bence, Dévay Márk és Sebők Klaudia indult. Habár a forró hőség csökkent az előző naphoz képest, az erős szél komolyan megnehezítette a csapatok dolgát.


A velencén összegyűlt hazai szurkolók mind a négyes rajtszámmal induló magyar csapatra figyeltek és támogatták őket a pálya széléről. Az első kört Bragmayer kezdte, aki az úszás során végig az élen haladt orosz társával karöltve. A kerékpározást első helyen kezdte meg Zsanett, így körülbelül 20 méter előnyre is szert tett. A futásból másodikként érkezett meg Bragmayer, így a britekhez képest 15 másodperc hátrányba kerültek. Zsanettet Dévay Márk váltotta le, aki az úszás során kitűnően teljesített, azonban a kerékpározás közben bukott. Az esés miatt kerékcserére is szüksége volt, ami értékes idővesztést jelentett. Dévay az ötödik helyen haladt a futás megkezdésekor, ez körülbelül 40 másodperces hátrányt jelentett a dobogó harmadik fokától számítva. Dévayt Sebők váltotta, aki a kerékpározás során szinte végig egyedül tekert, ami az erős szél és  a technikás pálya miatt nem könnyű feladat. Negyedikként Bicsák Bence következett a magyar csapatban, aki habár kitűnő eredményeket hozott a saját köre alatt, sajnos már nem tudta behozni a korábbi lemaradást. Végül a magyar fiatalok az ötödik helyen végeztek.


A dobogó legfelső fokára a britek állhattak fel, az oroszok ezüstérmesek lettek, az olaszok pedig a harmadik helyen végeztek. A magyar csapatot még a spanyol fiatalok előzték meg, akik negyedikként értek a célba.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntése alapján a tokiói olimpia programjában a mix-váltó is szerepelni fog és amennyiben részvételt nyer a magyar csapat, a korábbi eredmények alapján akár éremre is esélyesek lehetnek.


Brit siker a tiszaújvárosi vk-n, Bragmayer Zsanett a 10. lett

2018.07.09.

A 2020-as tokiói olimpia májusban indult kvalifikációs sorozatának részét képező 22. ITU Triatlon Világkupa mai női ...

Poór Világkupa győzelme Svájcban, Mester országos bajnok Kaposváron

2018.06.24.

Poór Brigitta ismét tereptriatlon világkupa futamot nyert.