Nemzetközi edzoképzés Tiszaújvárosban

2016.11.21.Korábbi hírek

A Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) ötnapos edzoképzését Tiszaújvárosban tartotta, amire tizenkét országból tizenkilenc edzo érkezett. Az ITU Development által szervezett II. szinto nemzetközi edzoképzés sok tekintetben megújult az elozoekhez képest, többek között errol beszélgettünk a szervezokkel és a program eloadóival.

Lehmann Tibor, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub elnöke így nyilatkozott az ötnapos képzésrol:

„Az egész program célja az alap szakmai tudáson túl annak a szemléletnek az átadása, amit az ITU képvisel. Az edzoi munka nem csak az úszásról, kerékpározásról és a futásról szól. Az ide érkezo edzoknek csapatokat alkotva, fókuszáltan, maximalizmusra törekedve, egy nyelvet beszélve kell a feladatokat megoldani. A programon eloadó neves szakemberek nem módszertant oktatnak, inkább egy szellemiséget igyekeznek átadni.”

Sérgio Santos is részt vett a képzésen, mint eloadó, aki Vanessa Fernandez, világbajnok és ezüstérmes olimpikon felkészítoje. Elmondta, hogy a Nemzetközi Szövetség az elmúlt két évben sokat dolgozott az edzoképzési rendszer megreformálásán és a tiszaújvárosi rendezvény az elso eredménye ennek a munkának.
A portugál származású edzo szerint kiemelten fontos azoknak az országoknak a támogatása, ahol nincsenek akkreditált edzoképzések, hiszen az edzokön keresztül lehet elérni a versenyzoket, a velük való közös munka gyümölcse pedig a remek eredmény. Az ilyen képzések hatásai rövid- és hosszútávon egyaránt mérheto; utóbbit saját maga is tapasztalta, hiszen a Portugál Szövetség és az ITU hat évnyi közös edzoképzésbe fektetett munkáját követoen megszületett az elso nemzetközi versenyen elért portugál érem (2002-es gyori Európa Bajnokság – a szerk.), ami Santos szerint egyértelmoen a fókuszáltabb, szakértoibb edzo és versenyzo közötti együttmoködésnek köszönheto.

A Brit Triatlon Szövetségtol érkezo Tony Jolly arról beszélt, hogy a részletes információk átadására az ITU Development új eszközt kezdett el alkalmazni:
„Létrehoztunk egy online felületet, ahol az edzok, versenybírók, versenyszervezok számára rengeteg hasznos anyag elérheto. Az edzoképzésen résztvevok már a program megkezdése elott feladatokat töltenek ki ezen a platformon, így biztosan tudhatjuk, hogy milyen korábbi ismeretekkel rendelkeznek ezért aztán a közös munka is gördülékenyebben megy. A világ bármely pontjáról hozzáférhetnek a szükséges anyagokhoz, azokat elore elolvashatják ezért az öt napban tudunk a képzés valódi céljára fókuszálni.

Jó látni, hogy néhány nap alatt mennyit változott a résztvevo edzok szemlélete bizonyos kérdésekben. A csapatmunkák során az eredeti koncepcióik majd pedig a kérdésekre adott válaszaik is változtak, ami azt bizonyítja sikerült átadni, amit próbáltunk és ez remek visszajelzés a programról.”

Az ITU képviseletében Csovelyák Zita és a szlovén Milos Petlin, az Európai Triatlon Szövetségtol (ETU) pedig a horvát Zeljko Bijuk látogatott el a II. szinto edzoképzésre. Bijuk több mint tíz éve foglalkozik sportágfejlesztéssel, tudja, mekkora különbségek vannak bizonyos országok között a triatlon fejlettsége kapcsán, azonban azokat a változásokat is látja, amelyek az ITU sportágfejlesztésbe fektetett munkáját bizonyítják.

Fontosnak tartja, hogy a képzésre érkezo országok edzoi együttmoködjenek egymással, hogy megismerjék a különbözo kultúrákat, felfogásokat, ezzel megértve a nemzetek sajátos problémáit a sport világán belül. Reméli, hogy a programot követoen az egymástól tanultakat is hasznosítani tudják majd a résztvevok.

Az utolsó napon az edzoi csapatoknak közel egy hetes munkájukat prezentálniuk kellett, néhány héten belül pedig további szakmai anyagokat fognak feltölteni az erre a célra létrehozott online platformra. A szervezok célja, hogy nyomon kövessék és segítsék a triatlon fejlesztését az egész világon.

Valamennyi sportágfejlesztéssel kapcsolatos aktuális információ és számos különbözo képzésre való jelentkezés az ITU Development oldalán elérheto a következo linkre kattintva: http://www.triathlon.org/development

A témakör egyéb hírei

Triatlon rajzpályázat

Triatlon rajzpályázat

RAJZPÁLYÁZAT Rajzpályázatot hirdetünk, melynek témája a Triatlon sportág. A nyertes egy olimpiai "A" kerettagok által aláírt pólót kap, melyet a Tiszaújvárosban megrendezésre kerülő világkupán vehet...