Kivizsgálás kezdeményezése a balatonfüredi középtávú triatlon OB rendezésével kapcsolatos nyílt levél ügyében

2015.07.8.Korábbi hírek

Kivizsgálás kezdeményezése a balatonfüredi középtávú triatlon OB rendezésével kapcsolatos nyílt levél ügyében

 

A balatonfüredi középtávú triatlon OB rendezési hiányosságaival kapcsolatosan a Facebookra felkerült, Kovács Tamás által írt „nyílt levél” kérdésével a Technikai Bizottság csak abban az esetben tud foglalkozni, hogyha a megkeresés hivatalos formában, a Technikai Bizottság címére megküldve (technikai@zalaszam.hu) érkezik meg. A beterjesztés megérkezése után  Felügyeleti eljárás keretében lefolytatjuk a vizsgálatot, személyes meghallgatást biztosítunk minden érintett számára, ahol eloadhatják az álláspontjukat és ütköztethetik az érveiket. Viszont  nem áll módunkban „nyílt levelekkel” foglalkozni, ezért kérjük Kovács urat, hogy a felvetéseit hivatalosan is juttassa el a bizottságnak, hogy kivizsgálhassuk az általa sérelmezett dolgokat.

 

Oroszlány, 2015.07.06.

 

                                                                                                        Molnár Jeno

                                                                                           Technikai Bizottság elnöke

A témakör egyéb hírei

Triatlon rajzpályázat

Triatlon rajzpályázat

RAJZPÁLYÁZAT Rajzpályázatot hirdetünk, melynek témája a Triatlon sportág. A nyertes egy olimpiai "A" kerettagok által aláírt pólót kap, melyet a Tiszaújvárosban megrendezésre kerülő világkupán vehet...