ITU Világkonferencia Budapesten

2017.03.2.Korábbi hírek

Február utolsó hétvégéjén került megrendezésre az elso ITU Világkonferencia Budapesten. A Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) és a Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ) közös munkájának eredményeként a háromnapos rendezvényre 32 országból több mint 120 vendég érkezett.

A konferenciát dr. Bátorfi Béla, a Magyar Triatlon Szövetség elnöke nyitotta meg. Köszöntojében elmondta, mennyire fontos a közös munka a Nemzetközi Triatlon Szövetséggel és örömét fejezte ki, hogy a sportág különbözo területeirol ilyen nagy számban érkeztek érdeklodok. Kiemelte, hogy a triatlon ugyan egyéni sport, de a tervezés, a fejlesztés, a szervezés és a háttérben zajló folyamatok profi csapatmunkát igényelnek.

A Konferencia mottója a „Triatlon rendezvények a következo generáció sportolóinak”.
Dr. Szabó Tünde, Sportért felelos Államtitkár a megnyitón elmondta hogy:
„A Kormány a triatlont olyan sportágnak tekinti, amely komoly szerepet vállal a magyar sport eredményességében, és ezzel együtt jelentos utánpótlás és szabadidos bázissal rendelkezik. A sportágfejlesztési feladatok megvalósítása érdekében, valamint, hogy a sportág felzárkózhasson a nemzetközi szintre, felzárkóztatási alapot hoztak létre.”

„Ez a Konferencia hosszú évek óta a legfontosabb céljaink között szerepelt.” – mondta Antonio Fernandez Arimany, a Nemzetközi Triatlon Szövetség fotitkára a pénteki megnyitó beszédében, majd így folytatta: „Hatalmas örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy ez ma végül létrejöhetett!”

A három nap alatt a résztvevok plenáris üléseken, panel megbeszéléseken és workshopokon vehettek részt. Olyan neves eloadók érkeztek, mint Yann Le Moenner, az A.S.O. (Amaury Sport Organisation) vezérigazgatója, valamint a The Tour of France szervezoje. A francia szakember, eloadását követoen, Mizsér Attilával, a Budapest 2024 pályázat sportigazgatójával valamint Szántó Évával, a 2017-es FINA Vizes Világbajnokság ügyvezetojével kiegészülve kerekasztal beszélgetés során válaszoltak a résztvevok kérdéseire.

A szombatot Dag Oliver nyitotta, aki eloadásában bemutatta, hogyan szervezik a világ legextrémebb triatlonversenyét, a Norseman-t, ami minden évben több ezer versenyzot vonz, akik közül 250-en lehetnek olyan szerencsések, hogy egy norvég nemzeti parkban feszegessék saját határaikat. ot követoen az Aquatic Engineeringtol érkezo Glyn Onione, Sergio Migliorini, az ITU Orvosi és Antidopping Bizottságának vezetoje, valamint Andrew Taylor az Taylor Made Event Management igazgatója tartott eloadást.

Sheila Findlay az ITU World Triathlon Edmonton versenyigazgatója is megosztotta tapasztalatait a hallgatósággal arról, hogyan lehet a leheto legjobb „triatlon” élményt nyújtani sportolóknak a verseny elott, alatt és után is, ezzel kiszolgálva a sportolói igényeket és növelve az általunk rendezett verseny sikerességét és népszeroségét. A MyLaps Experience igazgatója, Michel Schrama ezt egészítette ki a legújabb technológiában rejlo lehetoségek felhasználási módjainak bemutatásával. Oliver Schiek az IRONMAN-tol érkezett, aki pontosan tudja milyen fontos eleme a látványos versenyeknek a különleges helyszín, hiszen OBS produkciós igazgatója volt a 2012-es londoni és a 2016-os riói olimpiai játékoknak.

A Világkonferencián szintén jelen volt és eloadást is tartott Márkus Gergely, az ITU Sportigazgatója. A tiszaújvárosi Világkupa és számtalan triatlonverseny egyik szervezojeként kiemelte, hogy a rendezvényeknek minden körülményt figyelembevéve is a legfontosabb elemei továbbra is a sportolók. „ok a legfontosabb partnereink ezért mindig az o igényeikre fókuszálunk”. Prezentációjában bemutatta a triatlon fejlodésének történetét, valamint azt a rövidfilmet, amelyet a mix-váltó olimpiai programba való bekerülése céljából készített a Nemzetközi Triatlon Szövetség.

Nagy népszeroségnek örvendett Richard Downey eloadása, aki Alistair és Jonny Brownlee képviselojeként érkezett a konferenciára; Nicky Dick, a Brit Triatlon Szövetség Age Group csapat igazgatója pedig a korosztályos versenyzok igényeirol beszélt.

A háromnapos rendezvény remek alkalom volt a világ versenyszervezoi számára, hogy megoszthassák tapasztalataikat egymással, kapcsolatokat építsenek és mélyítsenek el, valamint az új ismeretanyagokkal hazatérve tovább fejlesszék, magasabb szintre emelhessék saját versenyeiket.

Az elso ITU Világkonferencia záróbeszédében, Szabó Zita, a Magyar Triatlon Szövetség fotitkára külön megköszönte a Nemzetközi Triatlon Szövetség munkatársai által a konferencia sikere érdekében végzett remek munkát, majd így zárta szavait:
„A Magyar Triatlon Szövetség szerint fejleszteni, innoválni, dolgozni kell, s ennek meg lesz, meg kell, hogy legyen az eredménye épp úgy a háttérben, ahogy a sportpályán.”

Fotó: Schmidt M. János 

A témakör egyéb hírei

Triatlon rajzpályázat

Triatlon rajzpályázat

RAJZPÁLYÁZAT Rajzpályázatot hirdetünk, melynek témája a Triatlon sportág. A nyertes egy olimpiai "A" kerettagok által aláírt pólót kap, melyet a Tiszaújvárosban megrendezésre kerülő világkupán vehet...