Poór Brigitta egy bukás ellenére is ezüstérmet szerzett a szezonzáró tereptriatlon Világkupán

2018.09.12

Poór Brigitta egy bukás ellenére is ezüstérmet szerzett a szezonzáró tereptriatlon Világkupán

Az utolsó európai tereptriatlon világkupa futamon Dániában Poór Brigitta egy kerékpáros bukás után is vissza tudott érni a mezőnyre és megszerezte az ezüstérmet.

A magyar bajnok hideg tengerben úszás után – ahol medúzákat is kellett kerülgetni – a harmadik helyen lépett a partra, a z 500 lépcső megmászása után (a tengerpartról a kerékpáros depóig) hamar felzárkózott a második helyre, de a 7. km után egy köves, sziklás lejtőn hatalmasat esett. Repedt sisak, megrongálódott kerékpár, és szerencsére minimális személyi sérülés mellett Poór Brigitta visszaállt a mezőnybe, pedig több perces hátrányba került, sokan elhaladtak mellette. De ő nem adta fel, és már a táv második felében ismét az élbolyban volt. A futásra annyira visszatért az ereje, hogy pár kilométer után már az élen haladó mexikói Michelle Flippo is látótávolságra került, Poór fokozatosan került egyre közelebb a vezető versenyzőhöz, de végül a célba másodikként érkezett 40mp hátránnyal.

A férfiaknál a spanyol Roger Serrano szerezte meg a győzelmet.

Hely

Név

Klub

Ország

Idő

1

Michelle Flipo

Krbo/Asics

MEX

2:58:53

2

Poór Brigitta

Merida Maraton Team CST Megathl.

HUN

2:59:34

3

Elizabeth Orchard

Aloha Racing

NZL

3:01:31


Forrás: Tóth Viktor – www.terepsport.hu

Fotó. XTERRA

MTSZ Egyesületi támogatás

2019.05.27.

A Magyar Triatlon Szövetség számára a rendelkezésre álló források lehetővé teszik, hogy az egyesületek által megfogalmazott ...

Újra indul az I. szintű edzőképzés

2019.05.10.

Balatonmáriafürdő ad otthont a soron következő Triatlon Sportág edzői képzésnek, melyet a Magyar Triatlon Szövetség megbízásából, ...

Sűrű hétvége

2019.04.26.

Izgalmas és eseménydús hétvége előtt állunk.