Paratriatlon szakemberek a TF-en

2019.10.29.Korábbi hírek

A kötelezően választható tantárgy célja, hogy minél jobban közelítse a hallgatókat a fogyatékossággal élő emberekhez, akik számára a sport még mindig sok esetben nehezen elérhető. Az oktatók fontosnak tartják, hogy a kurzuson résztvevő negyedévesek testközelben is találkozhassanak a témával, így az elméleti és gyakorlati órák mellett vendégelőadók meghívásával próbálják minél hitelesebbé tenni az összeállított tananyag átadását.

2019. október 21-én hétfőn három kiváló szakember tartott előadást a nemzetközi paratriatlonról és a Nemzetközi Speciális Olimpia Szövetség leendő triatlon versenyeiről, amelynek bemutatója a márciusban Abu Dhabiban megrendezésre került Világjátékokon zajlott. Az előadók voltak:

Rózsa Dóra amatőr triatlon versenyző, korábbi Hawaii Ironman „finisher”, nemzetközi triatlon bíró, a Nemzetközi Speciális Olimpia Szövetség (SOI) technika bizottságának tagja, a riói paralimpia triatlon szervezői csapatának tagja, akit már a tokiói paralimpia triatlon versenybírói közé is beválasztottak.

Nagy Alpár a Nemzetközi Triatlon Szövetség (International Triathlon Union) Világkupa sorozat projektmenedzsere, az Európai Triatlon Szövetség (European Triathlon Union) technikai bizottságának tagja, aki több olimpián is dolgozott szakértőként, valamint

Boronkay Péter elit paratriatlonista, triatlon online edző, paralimpikon, kétszeres világ és négyszeres Európa-bajnok, aki a Szeged Tudományegyetem elvégzése után egy speciális iskola család-, és utógondozójaként dolgozik közép- és halmozottan súlyos értelmi fogyatékossággal élő gyermekekkel.

Az interaktív szemináriumon a hallgatók is örömmel kapcsolódtak be a témába.

A témakör egyéb hírei

Triatlon rajzpályázat

Triatlon rajzpályázat

RAJZPÁLYÁZAT Rajzpályázatot hirdetünk, melynek témája a Triatlon sportág. A nyertes egy olimpiai "A" kerettagok által aláírt pólót kap, melyet a Tiszaújvárosban megrendezésre kerülő világkupán vehet...