Poór Brigitta duplázott a tereptriatlon világkupán, ezúttal Cipruson győzött

2018.04.23

Poór Brigitta duplázott a tereptriatlon világkupán, ezúttal Cipruson győzött

 

A ciprusi világkupafutamon Poór Brigitta újabb sikert ért el – a győzelme azt is jelenti, hogy maga mögé utasította a chilei Barbara Riverost, aki a sportág jelenleg 2. helyen jegyzett versenyzője!

 

A múlt heti máltai győzelem után Poór, a Megathlon SE és a Merida Maraton CST versenyzője hamar regenerálódott, sérüléseiből – hiszen tereptriatlonban azok szinte kötelezőek – gyorsan felépült, így motiváltan és jó erőben állt a rajtvonalhoz. Az úszásnál még nehezebb volt a helyzete, egy kis triatlonos vízi birkózást követően meg kellett állni a felszerelését megigazítani, így 1:45 perc hátránnyal lépett a partra. De ismét neki kedvezett a terepkerékpáros pálya, a hosszú, meredek és sziklás pályán 18 km után már az élen állt.

A taktika egyszerű volt: ilyen ellen erős ellenfelek esetében az első körben mindent beleadva le kell őket szakítani, lelkileg „megszerezni” a győzelmet, a második körben pedig tartani az előnyt. Ez most Briginek tökéletesen sikerült!

A chilei Barbara Riveros nemcsak tereptriatlonban, hanem országúton is a legjobbak között van, a riói olimpián 5. helyen ért célba, legendásan gyors és szívós futó. Az angol Nicole Walters fiatal triatlonista tehetség, emellett különlegessége, hogy paratriatlon versenyzők „guide”-jaként, már több olimpiai érmet segített megszerezni.

A magyar bajnok 2:45 perc előnnyel indult a sziklás futópályára, a két üldöző közül a chilei lány elképesztő tempóban indult utána. Az első futókör végére az előny lecsökkent 1:28-ra, a chilei versenyző még nagyobb erővel indult a második körre – de a Brigitta kellő tapasztalattal és önfegyelemmel rendelkezik ahhoz, hogy nem adta ki kezéből a győzelmet, a célba végül 0:56p előnnyel érkezett, életének talán legnehezebb és legnagyobb győzelmét aratva!

 

Eredmények:

1. Poór Brigitta HUN 3:03:41

2. Barbara Riveros CHI 3:04:37

3. Nicole Walters GBR 3:07:48

 

A férfiaknál a spanyol Roger Serrano aratott  győzelmet, hasonlóan a legutóbbi máltai versenyhez, itt is végig fej fej mellett küzdve egészen a célvonalig.

 

Távok: 1500m tengeri úszás, 36 km terepkerékpár (1450m szint), 11km terepfutás (280m szint, hosszú tengerparti, mély homokos szakaszokkal).

 

Forrás: Tóth Viktor – www.terepsport.hu

Foto: XTERRA

Megvédte bajnoki címét a Tiszaújvárosi TK

2018.05.20.

Óriási részvételi csúccsal vette kezdetét május 19-én, szombaton....

Jól indult a tokiói kvalifikáció

2018.05.12.

Bicsák Bence történelmi ötödik helyével kezdődött meg a triatlonosok kvalifikációja a 2020-as Tokiói Olimpiára.