Poór Brigitta drámai tereptriatlon sikere a legnagyobb európai bajnokságon....

2018.07.02

A francia tereptriatlon versenyek mindig is a legnehezebb és legszebb események között voltak számon tartva. Idén hatalmas mezőnyben és szélsőséges időjárásban sikerült a lehetetlennek látszó feladat: Poór Brigitta a legerősebb versenytársait is szinte állva hagyva nyerte meg a francia világkupafutamot.

Mivel a pálya legendásan nehéz és kimerítő, a magyar bajnok erős kezdés után – nagyszerű úszással az elsők között jött ki – a technikás és kemény emelkedőkkel, lejtőkkel teletűzdelt pályán tartalékolt, utazott a mezőnnyel, nem használta ki teljesen a kerékpáros tudását. Ezzel meglepte a mezőnyt, hiszen Poór itt szerez általában előnyt. Most viszont a terepfutásban iskolázta le a világbajnokokból álló mezőnyt, ahol legendásan jó atléták is pályáztak az elsőségre. A magyar versenyző érett és taktikus versenyzéssel nyerte meg a kifejezetten erő-állóképességi pályán megrendezett versenyt!

Ez már a sport legmagasabb szintje, amit a technikai igazgató többszörös világbajnok Nicolas Lebrun így fogalmazott meg: „Aki képes ilyen meglepő és váratlan megoldásokra egy hosszú és nehéz versenyen, az méltó arra, hogy a világ legjobbja legyen!”

 

XTERRA France tereptriatlon világkupa női eredmények:

1. Poór Brigitta HUN

2. Helena Erbenova Karaskova CZE

3. Carina Wasle AUT

4. Lesley Paterson GBR

5. Penny Slater AUS

 

A férfiaknál a többszörös MTB olimpikon és tereptriatlon világbajnok spanyol Ruben Ruzafa lehetetlent nem ismerő módon versenyezve 5. alkalommal szerezte meg sorozatban a győzelmet.

 

Forrás: Tóth Viktor – www.terepsport.hu

Foto: XTERRA

 

Brit siker a tiszaújvárosi vk-n, Bragmayer Zsanett a 10. lett

2018.07.09.

A 2020-as tokiói olimpia májusban indult kvalifikációs sorozatának részét képező 22. ITU Triatlon Világkupa mai női ...

Poór Világkupa győzelme Svájcban, Mester országos bajnok Kaposváron

2018.06.24.

Poór Brigitta ismét tereptriatlon világkupa futamot nyert.

Bragmayer és Bicsák címvédése az elit bajnokságon

2018.06.24.

A XIII. Mogyi Triatlon keretein belül rendezték meg a sprint távú magyar bajnokságot, Baján. A nőknél ...