Világbajnoki sorozat harmadik állomás – Cagliari

2023.05.28.Korábbi hírek

Május 27-én került megrendezésre a világbajnoki sorozat olaszországi állomása Cagliariban. Minden magyar versenyzőnek sikerült ismét javítania korábbi helyezésein, Peszleg Dominika pedig először indult WTCS versenyen.
Bragmayer Zsanett ismét előrelépett és a kiváló 15. helyet szerezte meg.
“Vége az első komolyabb blokknak a szezonban, ahol 7 versenyhétvége volt 9 versennyel. Nagyon elégedett vagyok azzal, ahogy sikerültek a versenyek és a felkészülés folyamatával is. Magaslati edzőtáborban leszek a következő 3 hétben, ami a szezon második felére fog felkészíteni, ahol szintén egy komolyabb versenyblokkot fogok csinálni. Maradt bennem egy kis hiányérzet a mai eredményemet tekintve, de összességében ez ismét egy nagyon értékes helyezés.” – mondta el Bragmayer Zsanett a verseny után.
Peszleg Dominika Cagliariban élete első WTCS állomásán indult. Sajnos lekörözés miatt nem tudta befejezni a versenyt.
“Életem első WTCS versenye volt. Örülök, hogy megmérettettem magam a “nagyok” között, tanulságos volt számomra, min kell még javítani ahhoz hogy jó legyen. Sajnos az úszáson elég nagy bunyózásba keveredtem, ami miatt nem ott jöttem ki a vízből, ahol szerettem volna (bár az eddigi legjobb 1500m-es idom lett), bringán az egykori olimpiai bajnok Jorgensennel összedolgozva tekertünk és mire utolértük volna az előttünk lévő bolyt, addigra sajnos a gyors rövidkörös pálya miatt beért az élboly a 6. kör után és számunkra ott vége is lett a versenynek, így hagyva erőt magamnak a következő heti Elite Európa-bajnokságra.” – mondta el Peszleg Dominika.
Lehmann Csongor újra a TOP 10-ben végzett, és javított is két helyezést Yokohamához képest, hiszen a 7. helyet szerezte meg a Cagliari WTCS állomáson!
“Az úszáson kicsit megtréfáltak a hullámok, de ennek ellenére sikerült az első bolyba kerülnöm a bringán még 24 társammal együtt. Kerékpáron végig nagyon magas volt a tempó és a “crit” jellegű pálya folyamatosan nagy koncentrációt igényelt. Az utolsó előtti körben egy kicsit túl szoros kapcsolatba is kerültem egy kordonnal, de szerencsére nem lett baj és sikerült jó helyen megkezdenem a 10km-t. A futás nem indult könnyen a kemény bringa miatt, de a végére egész sok embert sikerült utolérnem és megelőznöm, és eddigi legjobb WTCS eredményemet értem el a 7. helyezéssel, aminek nagyon örülök.” – osztotta meg gondolatait a verseny után Lehmann Csongor.
Bicsák Bence remek futással 17. helyezést ért el!
“A rajt után hamar nehéz helyzetbe kerültem. Sikerült kiúsznom a belső oldalra, de az egész mezőny még tovább nyomott minket arra, úgyhogy sokkal többet úsztam, nem tudtam lábvizet fogni és utolsónak értem a bólyákhoz. Valahogy feljebb küzdöttem magam, és nem sokon múlt, hogy el tudjak tekerni a nagy első bollyal. Most egészen rendhagyóan két nagy részre szakadt a mezőny, elöl körülbelül 25-en, mi nagyjából ugyanannyian hátul. Sajnos nem tudtunk közeledni, mert nem dolgoztunk jól össze, csak páran vitték a bolyt. Ma nem voltam erőben bringán, végig szenvedtem, hányingerem volt, közel voltam hozzá, hogy kiálljak. A futás is nagyon nehezen indult, de aztán egyszercsak történt valami. Apukám itt szurkolt nekem, és a lábaim könnyebbek lettek, utolértem a többieket, Blummenfelttel váltva vezettük a bolyt. Persze nehéz volt, mert úgy láttam, hogy a top 20-ra nincs esélyünk. Végül mégiscsak lett, és végül a 17. helyen értem be, 29:30-as futóidővel. Ennek nagyon örülök, és annak is, hogy nem adtam fel, tovább küzdöttem. Kis lépéssel ismét közelebb lettem a célhoz.” – részletezte Bicsák Bence.
Dévay Márk 21. helyen végzett Olaszországban.
“Érzésre jobb volt, mint a yokohamai verseny, az úszást hoztam, a kerékpáron sokat dolgoztunk, de kemény verseny volt, elég technikás és néha hektikus is. A futáson sikerült Yokohamához képest előrébb lépnem és végig jó tempót mennem.” – nyilatkozta Dévay Márk.
Nagyjából egy hónapos szünetet követően, június 24-25. között Montreálban folytatódik majd a WTCS, ahol már a Mix váltóval is találkozhatunk majd.
Fotó: World Triathlon

A témakör egyéb hírei

Triatlon rajzpályázat

Triatlon rajzpályázat

RAJZPÁLYÁZAT Rajzpályázatot hirdetünk, melynek témája a Triatlon sportág. A nyertes egy olimpiai "A" kerettagok által aláírt pólót kap, melyet a Tiszaújvárosban megrendezésre kerülő világkupán vehet...