Brit siker a tiszaújvárosi vk-n, Bragmayer Zsanett a 10. lett

2018.07.09

A tegnap délutáni hírekkel ellentétben -  három magyar helyett két hazai női versenyző vehetett részt a fináléban. A szombaton, saját közép-döntős futamában elért ideje alapján Vanek Margit még szerepelt a döntő résztvevőinek listáján. Dr. Varga Béla vezető versenybíró kérésére estére felülvizsgálták az egyes futamok eredménylistáit, melyet követően kiderült, hogy sajnos négyen is jobb időt teljesítettek riói olimpikonunknál, aquatlon világbajnokunknál, mix-váltó vb ezüstérmesünknél, aki így ezúttal lemaradt a legjobb 30 csatájáról.   

 

A verseny nem is indulhatott volna jobban, hiszen a tiszaújvárosi Dísztóban megrendezett 750 méteres úszásban U23-as Eb-bronzérmesünk, Bragmayer Zsanett „iskolázta” le a 30 tagú mezőnyt. Az idei Chengdu-i világkupát megnyerő ausztrál Emma Jeffcoat is csak a hátát nézhette. Riói olimpikonunk, Eb-bronzérmesünk, Kovács Zsófia a 23. helyen, 48 mp hátrányban volt a verseny ezen szakaszában. Zsanett és Emma egy gyors depózás után egy kört bírt elől a nyolckörös, összesen 20 km-es kerékpározásból. A táv hátralevő részét egy 14 tagú élboly teljesítette együtt, akik másfél perccel hamarabb kezdhették meg a 4 körös, összesen 5 km-es futást. Kovács Zsófia a középső számban, hét társával együtt vétlen bukásba keveredett, melyből csak ketten tudtak a második boly után eredni, hátrányuk azonban komolynak bizonyult.  A portugál Melanie Santos vezette fel az első futókört, de már ott helyezkedett mögötte a britek U23-as vb-bronzérmese, Sophie Coldwell, aki a harmadik körre már 12 mp előnyre tett szert. Mivel a többiek nem tudtak újítani, a brit hölgynek pedig nem csökkent  az előnye, ő érkezett meg elsőként a célba. Az ezüst Santosé lett, míg a bronz az amerikai Chelsea Burns tulajdonába került. A legjobb magyar a 10. helyen célba érkező Bragmayer Zsanett lett.

 

Eredmények, nők (750 m úszás, 20 km, 5 km futás): 1. Sophie Coldwell (brit) 59:02 perc, 2. Melanie Santos (portugál) 59:18, 3. Chelsea Burns (amerikai) 59:28, …10. Bragmayer Zsanett (magyar) 1:00:02 óra, …20. Kovács Zsófia (magyar) 1:02:25.

Poór Világkupa győzelme Svájcban, Mester országos bajnok Kaposváron

2018.06.24.

Poór Brigitta ismét tereptriatlon világkupa futamot nyert.

Bragmayer és Bicsák címvédése az elit bajnokságon

2018.06.24.

A XIII. Mogyi Triatlon keretein belül rendezték meg a sprint távú magyar bajnokságot, Baján. A nőknél ...