A XXXIV. szombathelyi Vasi Vasember rövidtávú triatlon OB versenypályájának 2018. évi változásai

2018.06.1.Korábbi hírek

Kedves versenyzok !

Idén 34. alkalommal kerül megrendezésre a szombathelyi Vasi Vasember Triatlon, mely egyben amator rövidtávú országos bajnokság is lesz.

A korábbi években megszokotthoz képest idén is módosítottunk egy kicsit a versenypályán és a versenyközponton, hogy minél inkább segítsük a versenyzéseteket.

A kerékpárpálya és a futópálya gyakorlatilag változatlan maradt, a korábban megszokott útvonalon teljesíthetitek ezt a két számot.

A változások a depó elhelyezését és az úszópályát érintik.

A kerékpáros depó idén az uszoda parkolójába kerül, ez által még könnyebben eléritek a kerékpárpálya kiindulópontját és nem füves területen kell tolnotok a bringákat a felszállásig.

Az úszópályán a közlekedés iránya változik meg, idén az óra járásával megegyezoen fogtok úszni, ellentétesen a tavalyival. Ugyanúgy kétszer kell megkerülnötök a szigetet, viszont a kiszálló pont máshova kerül, ez által kevesebbet kell futnotok a depóig és a késobb rajtolókat sem zavarják a még vízben lévo úszók a kiszállással és viszont.

A rajtolás is változik, a mezonyt a kerékpáros pálya zsúfoltságának csökkentése céljából 3 hullámban indítjuk el. Eloször a junior és felnott férfiak ( 18 – 39 ), 15 perccel késobb a senior férfiak ( 40 felett ) és az összes váltó, majd újabb 15 perc elteltével az összes no száll vízbe és kezdi meg a versenyzést.

Bízom benne, hogy a változtatások elnyerik a tetszéseteket, és ismét egy jó színvonalú versennyel örvendeztetnek meg benneteket a rendezok.

A rendezok,a versenybíróság és az MTSZ nevében sérülésmentes felkészülést kívánunk mindenkinek !

Találkozunk bo egy hónap múlva.

 

 

 

A témakör egyéb hírei

Triatlon rajzpályázat

Triatlon rajzpályázat

RAJZPÁLYÁZAT Rajzpályázatot hirdetünk, melynek témája a Triatlon sportág. A nyertes egy olimpiai "A" kerettagok által aláírt pólót kap, melyet a Tiszaújvárosban megrendezésre kerülő világkupán vehet...