Sikerek esoben, szélben

2017.09.17.Korábbi hírek

Az U23-as lányok versenyében Bragmayer Zsanett Eb ezüstérmeshez méltó produkcióval a nagyszero hetedik helyet szerezte meg esos, szeles körülmények között. Kerékpáron az elso bolyban tudott menni végig, majd futáson jól osztotta be erejét. Ugyanebben a korosztályban Sárszegi Noémi 35., Sebok Klaudia 41. helyen fejezte be a versenyt.

 

Szintén hetedik helynek örülhettünk a junior férfi versenyt követoen. Lehmann Csongor, aki az idei Eb-rol bronzéremmel térhetett haza harcolta ki ezt a nagyszero helyezést. Végig az elso bolyban helyezkedett kerékpáron és futáson is kihozta magából a maximumot. Soós Gergo jó futással a 32. helyre ért fel a gyengébben sikerült középso szám után.

 

Idorendben para versenyzoink kezdték meg a versenyek sorát. Lévay Petra és Boronkay Péter is nyolcadik hellyel mutatott utat a többieknek. Péter jó futásával javított pozícióján, Petra pedig egy bakit elkövetve egy körrel többet tekert a szükségesnél és így csúszott vissza.

Putnóczki Dorka nem is sokkal maradt el ezektol a sikerektol. o a 13. helyet szerezte meg a junior hölgyek versenyében. Futáson kissé lassan melegedtek be a lábai, de az elso két számban szokásához méltóan hozta jó formáját.

 

Az elit nok versenyében Kovács Zsófia legjobb Grand Final szereplésével a huszadik helyen zárt. Ez összetettben a világbajnoki 34. helyet jelenti számára, mely szintén eddigi legjobbja. Úszása jól sikerült és kerékpáron is végig jól helyezkedve tekert. Futásán érzodött kicsit múlt heti betegsége, mely hátráltatta a felkészülését.

 

Elozetesen talán a legnagyobb reményeket az U23-as férfi versenyhez foztük. Sajnos most minden összejött, ami csak probléma lehetett. Dévay Márk elso helyen jött a vízbol és egy öt fobol álló élcsoportban tekert, amikor leesett a lánca o pedig a gond megoldása közben az utat szegélyezo korlát lábában fennakadva elesett. Mint késobb kiderült a lánc valamilyen erohatások miatt eldeformálódott, ezért esett le, a bukás következtében pedig eltört Márk elso kereke. Szerencsére Eb bronzérmes versenyzonk megúszta egy púppal a fején és néhány horzsolással. Európa bajnokunk, Bicsák Bence se járt sokkal jobban. Egy kilométerrel a kerékpár vége elott, pedálja kicsavarodott és hátsó kereke is kimozdult a helyérol. o megúszta esés nélkül, de a pedált nem lehetett visszatenni a helyére, így nem tudta folytatni a versenyt. Király István most egy gyengébb napot fogott ki és kerékpáron utolérte az élen álló boly, így a versenybírok kiállították a versenybol.

 

Age groupos versenyzoink is szépen szerepeltek a vasárnapi futamokon. Rövid távon Kemecsei Dóra 72. (AG30-34), Dr. Varga Zoltán 17.(AG45-49). Sprint távon Dr. Czigány Róbert 13.(AG45-49), Khaut András 20.(AG50-54), Lengyel Kristóf 43.(AG20-24).

 

Az éremszerzés ezúttal ugyan elmaradt, de nagyon biztató, hogy három korosztályban is tizenötön belül végzett magyar versenyzo és ha az U23-as fiúkat nem kísérte volna ennyi balszerencse ott is reális lett volna legalább egy, de akár két tíz körüli helyezés.

eredménylisták

A témakör egyéb hírei

Triatlon rajzpályázat

Triatlon rajzpályázat

RAJZPÁLYÁZAT Rajzpályázatot hirdetünk, melynek témája a Triatlon sportág. A nyertes egy olimpiai "A" kerettagok által aláírt pólót kap, melyet a Tiszaújvárosban megrendezésre kerülő világkupán vehet...