Hét magyar lány és öt fiú a junior Európa-kupa fináléjában

2019.07.15.Korábbi hírek

A 14. ETU Triatlon Junior Európa mai előfutamai előtt a rendezők szupersprint távra módosították a távot. Tették mindezt a bizonytalan, nem túl kedvező időjárási előjelzések  miatt, a versenyzők biztonsága érdekében. Így 250 méter úszás, 6 km kerékpározás és 1,6 km futás állt rendelkezésére a fiataloknak, hogy kivívják maguknak a vasárnapi fináléban való indulás jogát.

A verseny nyílt jellegéből adódóan brazil, dél-afrikai, ecuadori, hong-kongi és új-zélandi fiatalok is ott voltak a mezőnyben, melyben – kihasználva a nemzetközi verseny-rutinszerzési lehetőséget – nem kevesebb, mint 46 magyar is szerepelt.

Elsőként a 2 futamba sorolt 69 lány készülődhetett. A város közepén található Dísztóban kijelölt úszópályán egy kört kellett teljesíteni, majd jöhetett az egy körös kerékpározás és futás. A biztos továbbjutást az első 14 hely valamelyike jelentette, melyhez a két legjobb idő birtokosa csatlakozhatott.

Sajnos 20 perccel az első rajt után jégeső zavarta meg a ráindításos rendszerű verseny pályán levő sportolóit, akik a rendezőkkel együtt hősiesen állták a plusz próbatételt és gond nélkül fejezték be a viadalt.

A magyar lányok kiválóan helytálltak, a futamgyőztes Kropkó Márta mellett még hatan érdemeltek ki döntős pozíciót.

A 87 fiút 3 futamba sorolták be, így náluk úgy változott a feladat, hogy nekik az első kilenc között kellett végezniük a fináléhoz, ahol még a három legjobb időt elért sportoló is ott lehet.

A  mieink közül a tavalyi győztes Karai Levente futamából negyedikként kvalifikált a fináléra , ahol rajta kívül még négy magyar fiúnak is szurkolhatunk. A 2018-as ifjúsági olimpiai bajnok új-zélandi Dylan Mccullough második lett futamában.

Eredmények (a döntős magyarokkal)

Leányok, 1. futam:  1. Kropkó Márta (magyar) 21:02 perc, 2. Myral Greco (olasz) 21:02, 3. Tanja Neubert (német) 21:02, …15. Peszleg Dominika (magyar) 21:40 (legjobb idovel)

Leányok, 2. futam:  1. Costanza Arpinelli (olasz) 21:00, 2. Pia Totschnig   (osztrák) 21:00, 3. Horváth Karolina Helga (magyar) 21:01, 4. Botka Anikó (magyar) 21:14, …6. Kovács Fruzsina Dóra (magyar) 21:21, …, 9. Holánszky Laura (magyar) 21:25, …11. Tóth Anna (magyar) 21:29

Fiúk, 1. futam:  1. Sasha Caterina (svájci) 18:53, 2. Francesco Gazzina (olasz) 18:56, 3. Sinkó-Uribe Ábel (magyar) 19:01, …,5. Dévay Zsombor (magyar) 19:04      .

Fiúk, 2. futam: 1. Saxon Morgan (új-zélandi) 19:17, Alassio Crociani (olasz) 19:21, 3. Matthew Willis (brit) 19:22, 4. Karai Levente (magyar) 19:22,…7. Dobi Gergo (magyar) 19:28

Fiúk, 3. futam: 1. Jamie Riddle (dél-afrikai) 19:21, 2. Dylan Mccullough (új-zélandi) 19:21, 3. Nicolo Strada (olasz) 19:21, …6. Kiss Gergely (magyar) 19:37.

FOTÓ: Máli Fanni

Szűcs István sajtóreferens

A témakör egyéb hírei

Triatlon rajzpályázat

Triatlon rajzpályázat

RAJZPÁLYÁZAT Rajzpályázatot hirdetünk, melynek témája a Triatlon sportág. A nyertes egy olimpiai "A" kerettagok által aláírt pólót kap, melyet a Tiszaújvárosban megrendezésre kerülő világkupán vehet...