Bragmayer és Lehmann az elit sprint távú bajnok

2022.07.2.Korábbi hírek

Az E.ON Sprint Elit Országos Bajnokságnak – a XVII. Mogyi Triatlon keretében – július 2-án, szombaton Baja adott otthont. Szintén a sprint távú magyar bajnoki érmekért vetélkedtek az ifjúságiak, a juniorok és az amatőrök is, akik egy mezőnyben versenyezhettek a legjobbakkal.

A délutáni kánikulában elsőként rajtoló hölgyeknél a két körös, összesen 750 méteres úszás befejeztével, 9:32 perc elteltével, a tokiói olimpia 12. helyezettje, Bragmayer Zsanett futott fel elsőként a depóhoz vezető lépcsőn, akit Holánszki Laura, Putnóczki Dorka és a még csak junior Kropkó Márta követett. A többiekre jó fél percet kellett várni. Háromszoros olimpikonunk, Kovács Zsófia az úszás során – az őt ért rúgás miatt – feladásra kényszerült.

A kerékpározás első kilométerén Bragmayer nem várt senkire, egyedül vágott az élre, feladva a leckét üldözőinek. Hamar kiderült, hogy a vetélytársaknak ezen a napon nem sok babér teremhet. Zsanett az öt körös kerékpározás első körének végén 21 mp-el vezetett a bátran versenyző Kropkó Márta előtt. őket 40 egységgel követte a Putnóczki Dorka vezette hat fos boly. Újabb 4 km múlva, az elejétől 38,8 km/órás átlagot hajtó Bragmayer előnye 34 mp-re nőtt Mártival szemben, míg az üldözők már 1 perc fölötti hátrányban tekertek. A második üldöző csoportot Sárszegi Noémi vezette, de az o hátrányuk ekkor már közelítette a 2 percet. Újabb két kör elteltével a jelenleg magasan a legjobb magyar női versenyzőnk megduplázta előnyét a múlt heti montreali junior világbajnokságon a mix-váltóval negyedik helyen zárt Kropkóval szemben, akit 20 másodpercre közelített meg az első üldöző boly. A második depózásnál Bragmayer előnye 1:16 perc volt Kropkóval szemben, utána pedig 23 másodpercre Putnóczki Dorka vezetésével loholtak a többiek.

Az 5 kilométeres futás első harmadánál Bragmayer őrizte megnyugtató előnyét az élen. őt továbbra is Kropkó Márta követte, akinek a második kör végére egy perc fölött volt a hátránya. A harmadik-negyedik helyen, eltávolodva addigi „játszótársaiktól”, Nádas Nóra Romina és Horváth Karolina Helga futott, egyre jobban megközelítve a láthatóan fáradó Kropkó Mártát. A célba érkezésig Horváth és a junior Nádas Nóra is megelőzte a szinte végig egyedül küzdő Kropkót.

–        Először is köszönöm mindenkinek a szurkolást – mondta Bragmayer Zsanett, a női abszolút győztes. – Élveztem a versenyt, meg tudtam csinálni, amiért jöttem. A következő hetekben négy versenyem lesz, közte a hamburgi WTSC és a tiszaújvárosi Prémium Európa-kupa, majd jöhet az Európa-bajnokság. A folytatásban szeretném minél jobban gyarapítani világranglista pontjaim számát.

 

Ezúttal is a futás döntött

A nagy izgalommal várt elit férfi verseny előtt kiderült, hogy a tokiói ötkarikás játékokon 7. helyezett Bicsák Bence, a hazai pálya előnyét élvező, olimpiai 20. Faldum Gábor és a szintén olimpikon Tóth Tamás betegség miatt nem állhat rajthoz. A mezőny erősségére persze így sem lehetett panasz. A nyitószámot mindjárt a regnáló U23-as világbajnok, Lehmann Csongor „nyerte” meg, de ugyanúgy  8:51 percet teljesített Dévay Márk és a még ifjúsági Kropkó Márton is . A 20 kilométeres kerékpározás elején, Dobi Gergővel kiegészülve így négyen kíséreltek meg elszakadni a többiektől, de egy hét tagú csoport – négy tiszaújvárosival – nagyon akarta a felzárkózást. Ebből azonban nem lett semmi, viszont a harmadik körre, Dévay Zsomborral együtt, már öten haladtak az élen. 38 másodperccel mögöttük Lehmann Bence egyedül tekert, újabb 35 másodpercre igyekeztek feljebb zárkózni a többiek. A folytatásban érdemi változás nem történt. A második váltásnál Dévay Márk és Lehmann Csongor volt a leggyorsabb, de csak másodpercek választották el őket kerékpáros szökevény-társaiktól. A három futókör első harmadánál már 10 mp volt az előnye a vezető kettősnek, a harmadik helyen haladó Dévay Zsomborral szemben. Újabb egy kör után biztosnak tűnt, hogy az aranyérem sorsa az idősebb Dévay  és a fiatalabb Lehmann fivér között dőlhet el. Ez így is lett, az utolsó egy kilométerre Lehmann Csongornak volt még egy sebesség-fokozata, amit a vele együtt, szintén a párizsi olimpiai indulásért harcoló Dévay Márk már nem bírt el. A harmadik hely Dévay Zsombornak jutott.

–        Nagyon jó hangulatban versenyezhettünk, amiért hálásak lehetünk a bajaiaknak – hangsúlyozta Lehmann Csongor, a férfi győztes. – Boldog vagyok, hogy edzőtáborozás után, pár nap hangolódással sikerült megnyernem ezt az erőpróbát. Zsanihoz hasonlóan én is utazom Hamburgba, melyhez a mostani bajnokság jó bemelegítés volt. Nagyon várom a tiszaújvárosi versenyt július közepén, hiszen ez különleges helyet foglal el a szívemben.  Utána újabb edzésblokk, melynek célja a mind jobb szereplés a pontszerző viadalokon és a szezon végi világbajnokságon, Abu-Dhabiban.

A női és férfi abszolút 1-10. helyezett között az E.ON Hungária Csoport támogatásának köszönhetően 3 millió forint pénzdíjat osztottak szét, ami európai mércével is kimagasló.

A XVII. Mogyi Triatlon vasárnap az E.ON Utánpótlás Triatlon Ranglistasorozat idei 4. állomásával folytatódik.

Eredmények

Női abszolút (750 m úszás, 20 km kerékpározás, 5 km futás): 1. Bragmayer Zsanett (Team Újbuda SE) 1:00:34 óra, 2. Horváth Karolina Helga (Budaörsi TK) 1:02:45, 3. Nádas Nóra Romina (Team Újbuda SE) 1:02:48, 4. Kropkó Márta (Kropkó TC) 1:03:13, 5. Putnóczki Dorka (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 1:03:22, 6. Dobi Lili (Debreceni Sportcentrum) 1:03:40, 7. Soós Fanni Kinga (Budaörsi TK) 1:04:27, 8. Bóna Kinga (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 1:04:33, 9. Lehmann Sára (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 1:05:02, 10. Józsa Bernadett (Kistarcsai Vízisport RCE) 1:05:15

Férfi abszolút (750 m úszás, 20 km kerékpározás, 5 km futás):  1. Lehmann Csongor (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 53:11 perc, 2. Dévay Márk (Trion SC) 53:23, 3. Dévay Zsombor (Trion SC) 54:12, 4. Dobi Gergő (Debreceni Sportcentrum) 54:58, 5. Kovács Gyula (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 55:09, 6. Kropkó Márton (Kropkó TC) 55:22, 7. Lehmann Bence (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 55:35, 8. Kiss Gergely (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 56:06, 9. Hornyák Döme (Budaörsi TK) 56:13, 10. Hóbor Zalán (Kőszegi Triatlon és Úszó Klub) 56:16

A témakör egyéb hírei

Triatlon rajzpályázat

Triatlon rajzpályázat

RAJZPÁLYÁZAT Rajzpályázatot hirdetünk, melynek témája a Triatlon sportág. A nyertes egy olimpiai "A" kerettagok által aláírt pólót kap, melyet a Tiszaújvárosban megrendezésre kerülő világkupán vehet...