Tudósítás a versenyről
 
A 2005. évi eXtremeMAN - hasonlóan az eddigi nagyatádi hosszútávú országos bajnokságokhoz - izgalmas versengést, valamint látványos csatákat ígér. Bár a többszörös győztes és pályacsúcstartó Lehmann Tibor ezúttal távol marad a viadaltól, a versenyre kilátogatóknak nem kell attól tartaniuk, hogy a bajnokság színvonala esetlegesen csökkenne. Ezt garantálhatja az a tény, hogy nem kisebb nevek akarják a 2004-es bajnok megüresedett trónját megkaparintani, mint például a Nagyatádon eddig már kétszer is diadalmaskodó (és nem utolsósorban tavaly a második helyet megszerző) Polonyi Balázs. Mellette persze többen is esélyesek a bajnoki címre. Ezek közül Polonyi legnagyobb ellenfelének az ötödik nagyatádi versenyére készülő Fazekas Attila tűnik, aki ugyancsak már kétszeres magyar bajnok. Az esélyesek közt találhatjuk még a fiatalabb generációhoz tartozó Major Józsefet, aki tavaly - elsősorban remek kerékpározásának köszönhetően - a negyedik helyen ért be a célba. A senioroknál - csakúgy, mint az elmúlt évek során - a fő befutónak Dr. Zakariás Géza, Szentirmay Péter, Ács László és Sáthy István számít. A hölgyeknél az elmúlt évek négyszeres országos bajnoka, Harsányi Zsuzsanna újfent rajthoz áll, viszont nem lesz könnyű dolga, hiszen feltételezhető, hogy a tavalyi ezüstérmes, Kovács Fatima mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy végre elhódíthassa a bajnoki címet. 
 Az ez évi hosszútávú bajnokság kezdetét jelző ágyúlövés az előre eltervezetteknek megfelelően 6:50 perckor eldördült, a versenyzők így a meglehetősen hűvös (22.1 C) habok közé vetették magukat. A két, egyenként 1900 méteres kört - nem nagy meglepetésre - a végső győzelemre esélyes Polonyi Balázs által vezetett, valamint Fazekas Attilát és Sáthy Istvánt is magába foglaló hármas teljesítette elsőként 52 perc körüli eredménnyel. Sáthy István egyébként a legjobb senior is egyben, abszolút harmadik helye így még értékesebbnek tűnik. A vezető triótól körülbelül három percre érkezett be az úszásról a következő csapat, melyben máris ott találhatjuk a női mezőny jelenlegi vezetőjét, Danka Olgát, valamint a tavalyi negyedik helyezett Major Józsefet és Varga Istvánt. E hármastól másfél percre szállt ki a vízből Harsányi Zsuzsanna (így abszolút női második), a senior II. kategóriában vezető Dr. Zakariás Géza, valamint a remek kerékpáros Maróti Vilmos. A pécsi Csomor Róbertet követő harmadik helyezett hölgy, Kovács Fatima megközelítőleg 8 perces hátrányban (1:03) eredt a Danka-Harsányi Duó nyomába.  

Az első, egyben leghosszabb 74 km-es kört Fazekas Attila teljesítette elsőként, egyelőre 1 km-t adva a futóóra szerint 2:52-kor beérő Polonyi Balázsnak. Mindkét versenyző fantasztikusan, körülbelül 37.5 km/h-s átlaggal teker. Ám még náluk is gyorsabbnak tűnik a már harmadik helyen tekerő Major József, aki két percre érkezett meg első köréről Polonyi mögött, így a három perces hátrányát kettőre csökkentette, legalábbis Polonyival szemben. Kereken három óra futóidőnél jelent meg a versenyközpontban lévő fordítónál Dr. Zakariás Géza, átvéve az abszolút senior kategória első helyét a rendkívül jól úszó Sáthy Istvántól, aki viszont ettől függetlenül még továbbra is vezeti a Senior I.-es kategóriát, 8percre elmaradva Zakariástól. 3:05-nél érkezett be a központba az első női versenyző, Harsányi Zsuzsanna, valamint Maróti Vilmos és a dunaújvárosi Török-Ilyés László. Sáthy Istvánt Varga István követte, majd Harsányi Zsuzsanna után öt percre érkezett be első köréről az úszás után még vezető Danka Olga (3:12). A harmadik helyen kerekező Kovács Fatima valamelyest elmaradt az első két hölgytől, 74 km kerékpározás után az ideje 3:22.  

Fazekas Attila továbbra is vezet a 2. kört követően, 110 km után, 3:47-es összidővel. A második helyen viszont változás történt, Major József 3 percre érkezett meg Fazekas mögött, Polonyi - aki enyhén lemaradni látszik - következett eztán 3:53-as összidővel, talán a futásra tartogatva erejét. Harsányi Zsuzsanna pedig egyre nagyobb előnnyel vezet Danka Olga, illetve a tőle még inkább elszakadni látszó Kovács Fatima mögött. Dr. Zakariás Géza is növelni látszik előnyét senior-vetélytársaival (Szentirmay Péter, Sáthy István) szemben.  

Megkezdte utolsó kerékpáros körét Fazekas Attila, 4:47-nél érkezett meg 145 kilométerről. Úgy tűnik, csak Major József tudja vele a lépést tartani, ő viszont rendületlenül gyűri a kilométereket, a köztük lévő távolság nem növekszik (3 perc). Az abszolút harmadik helyen viszont változás történt, a senior II.-es Dr. Zakariás Géza óriásit kerékpározik, futóóra szerint 4:56-nál ért be a harmadik köréről. Közvetlenül mögötte kerekezik Polonyi, aki lassan tíz percet kap már Fazekastól. Az ötödik helyen újabb senior II.-es versenyzőt, Szentirmay Pétert találjuk, aki Zakariáshoz hasonlóan rendkívüli kerékpáros időt fut. Őket követi Maróti Vilmos, majd pedig Harsányi Zsuzsanna, aki ugyancsak nem akarja a véletlenre bízni a dolgokat, 5:09 futóidőnél kezdte meg utolsó körét, egyre inkább növelve győzelmi esélyeit, valamint a távolságot közte és vetélytársnői között. 5:11 és 5:14 között pedig a legjobb abszolút tíz-tizenkét versenyző maradéka is elindult utolsó körére, így Szász Viktor (aki egyre inkább kapaszkodik fel Marótira), Török-Ilyés László, valamint a siklósi Hőnyi Zsolt. Danka Olga lassan tíz percre elmarad Harsányitól, ideje 5:19 145 kilométernél. Kovács Fatima - bár a futás alatt még bármi megtörténhet - egyelőre biztos harmadiknak tűnik, erősen leszakadva a második Dankától.  

Az utolsó körben, úgy tűnik, nem történt változás az első két helyen, Fazekas Attila - rendkívül kiegyensúlyozott (és nem utolsósorban a leggyorsabb) kerekezésének köszönhetően - elsőként indult ki a futópályára 5:40-es futóidőnél. Major József valamelyest visszavett az utolsó körben, talán tartalékolva a maratonra, így végül tíz perccel Fazekas mögött tette le kerékpárját a depóba, hogy aztán egy gyors öltözés után "Fazék" nyomába eredjen. Major után 5 perccel beérkezett Dr. Zakariás Géza, akinek bizony sietnie kell, hiszen az ugyancsak senior Szentirmay Péter az eddigi második (!) legjobb időt (4:48) kerekezte, és három perccel Zakariás mögött kezdte meg a maratoni távot. Az abszolút első négyben tehát két senior versenyzőt is találhatunk! Polonyi Balázs 6:03-nél érkezett meg a depóba, így győzelmi esélyei egyelőre mérséklődni látszanak. 8 percre Polonyira Szász Viktor a hatodik helyen fejezte be a 180 kilométert, leelőzve Maróti Vilmost, akit Török-Ilyés László is megfogott, hiszen egyszerre szálltak le a kerékpárról. Hőnyi Zsolt pedig szinte azonnal utánuk következett, ledolgozva az úszás alatt szerzett hátrányát. Harsányi Zsuzsanna 6:17-nél kezdte meg a 42 kilométert. Danka Olga 6:27-kor érkezett meg, ami azt jelenti, hogy valamelyest sikerült ledolgoznia 10 perces hátrányát a hagyományosan jó futó Harsányival szemben, a köztük lévő különbség jelenleg 7-8perc. Dankától 14 perccel lemaradva a harmadik Kovács Fatima is megkezdte az utolsó versenyszámot (6:41).  

 6:11-nél, azaz 27 perces első hét kilométerrel Fazekas Attila megkezdte második körét, viszont Major József - bár hátránya még 8 perc - 1 percet lefaragott hátrányából (6:19), ami mindenképpen bizakodásra adhat okot a neki szorítóknak. Dr. Zakariás Géza 7 perccel követi Majort, 29 perces első kört produkálva. Továbbra is közeledik hozzá Szentirmay Péter, aki 28 perc alatt teljesítette az első hét kilométer, a bonyhádi versenyző sarkában viszont már is ott van Polonyi Balázs, aki, úgy tűnik, nem adja fel és egyelőre rettentő erős tempót fut. Harsányi Zsuzsanna férfiakat megszégyenítő tempót futva 6:46-nél indult ki második körére. Őt követi Szász Viktor, Maróti, Török-Illyés, valamint Hőnyi. Danka Olga a második körre újabb négy és fél perces hátrányt szedett össze, már 11 perc van közte és Harsányi között, nagy meglepetés lenne, ha nem az utóbbi hölgy nyerné a versenyt. Kovács Fatima megközelítőleg 17 perccel fut Danka Olga mögött.  

 Eközben Fazekas már letudta a maraton egyharmadát, 28 perces második kört futva (6:39). Major József újabb másfél percet ledolgozott a hátrányából, most hat és fél percre van Fazekastól, rendkívül izgalmasnak ígérkezik az utolsó 28 kilométer. Major és Dr. Zakariás Géza közt 10 percre nőtt a különbség (6:55), Polonyi Balázs továbbra is nagyot fut, már csak másfél percre van "Zakitól," ráadásul fel is jött a negyedik helyre, mivel Szentirmay - aki még így is jobb köröket fut, mint senior riválisa - fél perccel már Polonyi mögött rója a köröket. Hamarosan csere várható a dobogó harmadik-negyedik-ötödik fokán. Szász Viktor a hatodik, Maróti Vilmos 31 perces második kört produkálva a hetedik, ám rögtön mögötte érkezik a bajnokaspiráns Harsányi Zsuzsanna. Danka Olga már nem fogja tudni megszorítani Harsányit, viszont rá folyamatosan fut fel Kovács Fatima, körönként egyelőre két perceket ledolgozva, bár a távolság kettejük közt még meglehetősen nagy.  

7:08-as futóóránál Fazekas Attila immár teljesítette a maratoni táv felét, futása rendkívül egyenletes egyelőre, 28-29 perces köröket fut. Major József már kevesebb, mint hat percre (7:14) van Fazekastól, és bár egyre közelít, ha továbbra is így futja mindkét versenyző a köröket, akkor éppenhogy bár, de nem fogja tudni megfogni a versenyben vezető pesti versenyzőt. 7:25-nél már a harmadik helyen rója a kilométereket Polonyi Balázs, aki egyelőre a leggyorsabb futónak tűnik a mezőnyben. Másfél perccel mögötte - immár visszacsúszva az abszolút negyedik helyre - Dr. Zakariás Géza halad, továbbra is vezetve a seniorok mezőnyét. Szentirmay Péter viszont mindent megtesz, hogy ez ne sokáig legyen így, már csak másfél percre van Zakariástól, habár az ő abszolút ötödik helye sincs biztonságban, Szász Viktor alig pár másodpercre van mögötte. Mindenesetre a seniorok is rendkívül kiélezett. Maróti Vilmos egyre jobban lemarad Szász Viktor mögött, ám hatodik helyét egyelőre tartani tudja. 7:51-es versenyidőnél megkezdte negyedik 7 kilométeres körét Harsányi Zsuzsanna is. Danka és Kovács közti i különbség egyre inkább csökken, előrevetítve egy esetlegesen izgalmas véghajrát.  

 
Érik a meglepetés a 2005. évi hosszútávú eXtremeMAN bajnokságon! Fazekas Attila fáradni látszik, a negyedik köre három perccel rosszabbra sikerült, mint az azt megelőzők, viszont Major József továbbra is egyenletes tempót diktál, már csak kettő perc a különbség kettejük között. Érik hát a meglepetés, az utolsó 14 kilométerre marad hát a döntés a bajnoki címről. 7:54-kor - már biztos harmadikként - Polonyi is megkezdte ötödik körét, aki már nem fog tudni beleszólni az aranyért folyó küzdelembe, de "bronzos" pozícióját végleg megszilárdítani látszik. Dr. Zakariás Géza 7:59-es versenyidővel a negyedik, Szentirmay Péter viszont a negyedik kör során nem tudott közelebb lopózni riválisához, igaz, távolabb sem került tőle, a másfél-két perces különbség - egyelőre - állandósulni látszik a két senior II.-es versenyző között. Szász Viktor azonban erőteljesen leszakadt, már nem feltétlen jelent fenyegetést Szentirmayra, hatodik helyét is elveszítette. Hőnyi Zsolt és Török-Ilyés László szinte fej-fej mellett harcol a hatodik-hetedik helyért, utánuk Maróti Vilmos következik, aki kissé elkészült az erejével. Harsányi Zsuzsanna pedig rendíthetetlenül halad előre, 33 perces negyedik kört futva. 
Az utolsó körre Major József átvette a vezetést, 8:12-es versenyidőnél, elsősorban szakaszrekordhoz közeli futóidejének köszönhetően! Fazekas Attila idejét és tempócsökkenését látva óriási meglepetésre lenne szükség ahhoz, hogy ne a győri Major diadalmaskodjon. Ráadásul "Fazék" olyannyira elkészült erejével, hogy egy kör alatt 12 percet kapott Majortól, utolsó körét 8:22-nél kezdte meg, így már a második helye is veszélyben van, hiszen Polonyi Balázs - aki 8:25-kor futott ki utolsó körére - már csak három percre van tőle, így ő is valószínűleg be fogja érni Fazekast. Dr. Zakariás Géza és Szentirmay Péter között három percre emelkedett a differencia az utolsó körük megkezdésekor, ám küzdelmük még mindig nyíltnak mondható. Hőnyi Zsolt fut a hatodik helyen, kissé meglépve Török-Ilyés Lászlótól. Harsányi Zsuzsanna 8: 59-nél elindult, hogy utolsó körét teljesítse. Közben Kovács Fatima már csak 3 percre van a győri Danka Olgától, így az ezüstéremért való küzdelem végletekig kiélezetté vált.  

Nagyatád új bajnokot köszönthet! 8 óra 45 perc 6 másodperces összidővel a győri Széchenyi Főiskola SE versenyzője, a huszonhat esztendős Major József végig kiegyensúlyozott teljesítménnyel, valamint egy fantasztikus futással (2:52 perces maratonyerte a 2005. évi magyar hosszútávú triatlon bajnokságot, miután az utolsóelőtti körben leelőzte a versenyben addig vezető Fazekas Attilát. A második helyen végül 8:55:33-mal Fazekas Attila (UTE) végzett, aki ki tudja, hogy, de újult erőre kapott és második helyéből már nem engedett. Bár végig vezetett a versenyben, a futás negyedik és ötödik körében hullámvölgybe került, amit Major József végül ki is használt. Harmadik a Team Miskolc büszkesége, Polonyi Balázs lett, 8:58:34-gyel, aki - bár kitűnően hajrázott - a második helyet már nem tudta megkaparintani. Harmadik helye mégis jónak mondható, ha figyelembe vesszük, hogy a maratont az ötödik helyen kezdte meg. A negyedik helyen - illetve a Senior II. kategória győzteseként - 9:05:41-gyel Dr. Zakariás Géza szakította át a célszalagot, akit a Senior II.-es kategória másodikjaként Szentirmay Péter hajszolt végig a versenyen, rendkívül izgalmassá téve így a senior bajnoki címért zajló küzdelmet. Szentirmay végül 9:09:39-es idővel szerezte meg az abszolút ötödik helyet. A hatodik helyen végül a dunaújvárosi Acélszív versenyzője, Török-Ilyés László végzett egy erőteljes hajrával, 9:21:26-os összidővel. A hetedik helyet a siklósi Hőnyi Zsolt kaparintotta meg, aki nem túl jó úszása után óriásit kerékpározva és futva érte el a 9:23:20-es időt. Az abszolút nyolcadik helyen a Sopron Triatlon versenyzője, Maróti Vilmos zárt 9:29:40-es összidővel. A férfiak között a kilencedik helyre a Proathlon VK kötelékébe tartozó Bottyán Tibor ért be (9:40:54). Ő már "csak" a tizedik abszolútban, hiszen Harsányi Zsuzsanna 8 perccel előtte végzett. A férfiaknál a tizedik helyet pedig a keszthelyi Kiss Attila szerezte meg, ideje 9:48:42.  

Harsányi Zsuzsanna lett a 2005. év hosszútávú országos bajnoknője, alig pár másodpercre maradva csak el a még általa felállított pályarekordtól (mostani ideje: 9 óra 32 perc 36 másodperc)! Egyeduralma a sportágban továbbra is tart, hiszen 2001 óta folyamatosan ő szerzi meg az évenkénti országos bajnoki címeket. A verseny folyamán - talán az úszást leszámítva - egyszer sem hagyott kétséget afelől, hogy kié is lesz végül a dobogó legfelső foka. Nem mellékesen a balassagyarmati Vitalitás versenyzőnője a kilencedik helyet szerezte meg abszolútban. A második helyért izgalmas küzdelemnek lehettek szemtanúi a versenyre kilátogatók: a tavalyi ezüstérmes Kovács Fatimának 17 perc hátránya volt Danka Olgával szemben a maraton megkezdésekor, viszont körönként két és fél-három perceket hozott a Széchenyi SE versenyzőnőjén, ám az utolsó körre Dankának még 3 perc előnye volt. A maratoni hajsza végül eredményre vezetett, másodikként a váci Katlan SE versenyzőnője, Kovács Fatima szakította át a célszalagot 10 óra 10 perc 19 másodperces időeredménnyel, újfent megszerezve az ezüstérmet. A bronzérmet a győri Danka Olga szerezte meg (10:21:37), aki a verseny folyamán szinte végig ezüstérmet érő pozícióban haladt, ám futása talán egy kicsit gyengébbre sikeredett, mely végül a második helyébe került.  

A Senior I. kategóriában Ács László győzedelmeskedett, 10:12-es idővel, tíz percre rá következett a második helyen a BKV Előre versenyzője, Gutyina Gábor. E kategória harmadik helyezettje a hódmezővásárhelyi Dezső Sándor lett, aki a futás megkezdésekor még "csak" a nyolcadik Senior I-es versenyző volt, ám remek futása végül bronzérmet ért. Dr Zakariás Géza és Szentirmay Péter mögött a harmadik legjobb Senior II-es Demeter István lett, aki bár kerékpáron elmaradt az első két versenytársától, futásideje viszont tekintélytparancsolónak mondható, összideje 11:15:33. A Senior III-as kategóriát Kiss János utcahosszal nyerte, 11:02:36-es végeredménnyel.  

............................................................................................................Írta: Kocsis Péter 

VERSENY UTÁNI INTERJÚK  

Major József  

"Az úszás nagyon nem ment. Hamar leszakadtam a vezető bolytól és szinte egyedül a harmadik csapat közelében küzdöttem. A kerékpár első, 75 kilométeres szakaszán továbbra is gyengélkedtem. Az első 35 km-es kör volt a vízválasztó. A futást már sokkal jobb erőben kezdtem és nagyon kemény tempót diktáltam, mert csak így volt esélyem arra, hogy felfussak a vezető Fazekas Attilára. Többször lett volna lehetőségem győzni az elmúlt években, így ma egy régi vágyam vált valóra." 
  
Fazekas Attila  

"Öt év után indultam újra Ironman távon. Előzetesen három célt tűztem ki magam elé, amelyből kettőt, a kilenc órán belüli célba érést és egy dobogós hely megszerzését sikerült megvalósítani. A három órán belüli maratonit viszont nem, azt hiszem az arany ezen múlott." 
 
Polonyi Balázs  
"A kerékpáron múlott. Hiába, napi nyolc óra munka mellett csak heti 300-350 km-t tekerni, az Ironmanhoz szükséges 5-800 km helyett. Egyszerűen izomzatilag nem bírtam a terhelést. Ez volt az eddigi legkeményebb versenyem."
 
Harsányi Zsuzsanna  

"Magam sem számítottam arra, hogy az utolsó 5 km-en a pályarekordért fogok futni. Előzetesen jó versenyzést és tíz órán belüli eredményt vártam magamtól, mert a csúcsformát a Hawaii Ironman-ra időzítjük. Végül 24 másodperccel elmaradtam a tavalyi pályarekordomtól, de ezt most egyáltalán nem bánom. Jó formában vagyok és most ez a lényeg. Fantasztikus volt a hangulat és a közönség, öröm volt ma is itt versenyezni. Hat hét van Hawaiig, amelyből hármat Lanzarote-ban edzőtáborozással töltök, ahol hasonló körülmények vannak."  
 
Kovács Fatima  
"Danka Olga mögött 17 perccel kezdtem meg a futást. Voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, soha nem érek célba. Nem volt nálam óra, mert saját holtpontjaimat, fájdalmaimat akartam legyőzni, nem az időt. A futás utolsó előtti körében éreztem először, hogy megfoghatom Olgát, amikor előnye már három percre csökkent. A végén az egyéni csúcsomat is megdöntöttem, ezzel lett teljes az örömöm." 
 
Danka Olga  

"Már az úszás sem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Négy perccel gyengébb idővel hagytam el a tavat, mint két évvel korábban. A kerékpár első, bevezető távján mindent kihánytam és képtelen voltam enni. Legalább a folyadék veszteséget próbáltam csökkenteni, de nem sok sikerrel és enni továbbra sem tudtam. A futás elején valamit javult a helyzet, azonban nem tartott sokáig az örömöm. Harminc kilométernél teljesen elfogyott az erőm, az utolsó körben rengeteget sétáltam. A mai, nem az én napom volt."  
...................................................................................................Csovelyak Zita